Fordulatra van szükség a gazdaságfejlesztésben, szakértői gazdaságpolitikai kormányzás volna célszerű – mondja Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A kötelező kamarai hozzájárulás átalakítása terítéken van.

Több kritikát is kapott, mióta átvette az MKIK vezetését: néha azért, hogy túl kormányközeli, néha azért, hogy túlságosan kritikus a kormányzati politikát illetően. Hol van az igazság?Óriási probléma, hogy Magyarországon az elmúlt 35 évben nem alakult ki a párbeszéd kultúrája a politikai ellenfelek között, pedig az eltérő vélemények nyílt ütköztetése viszi előre a közös ügyeket. Országos kamarai elnökként küldetésemnek tekintem, hogy hozzájáruljak Magyarország gazdasági fellendüléséhez, kamatoztatva az évtizedeken keresztül összegyűjtött üzleti tapasztalatomat.Kritikusabbnak gondolja magát az MKIK előző elnökénél, Parragh Lászlónál?Azért az nem nehéz. A kritikát pedig mindig építő kritikának szánom. https://hvg.hu/kkv/20260116_parragh-laszlo-nagy-elek-vilaggazdassag-interjuNagy Elek, üzletemberA 73 éves mérnök Kolozsvárott született, 1980 óta Magyarországon él. A rendszerváltás óta vállalkozó, egyebek mellett a 2010-ben a csődtől nehezen megmenekült Vegyépszer-csoport, a Főtaxi és a BÁV tartozik az érdekeltségébe. 2018 óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2024 ősze óta az MKIK elnöke, 2025 júniusában belépett az egyes számú Digitális Polgári Körbe.Ezt a kritikusabb hangnemet sikeresebbnek értékeli, mint elődje simulékonyabb megközelítését?Én nem hasonlítanám össze, olyan mértékű szemléletbeli különbség van a két hozzáállás között. Nemcsak az enyémről van szó, hanem az új vezetéséről is, amelynek tagjai mind valódi vállalkozók, komoly üzleti háttérrel. A vállalkozásoktól gyűjtött információk, tapasztalatok és kamarai elemzések alapján a legjobb tudásunk szerint mondjuk el, hogy szerintünk mi egy jó megoldás.A Fidesz-kormány részéről volt erre fogadókészség?