Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!2,2 százalékos ugrással indult az OTP árfolyama kedden reggel, miután hétfőn este véglegessé vált, hogy a magyar bank felvásárolja a balti régióban aktív Luminor Bankot. Az OTP működése ezzel 14 országra bővül, a cég mérlegfőösszege 13 százalékkal nő.Az Észtországban, Lettországban és Litvániában működő Luminor Banknak eddig 80 százalékban a Blackstone által kezelt magántőkealapok és 20 százalékban a norvég DNB Bank voltak a tulajdonosai. Ők viszont már 2024-ben jelezték, hogy szeretnének teljesen kiszállni a bankból.Az OTP akkor az elsők között volt, ami jelezte, hogy szívesen megvenné a Luminort, de sajtóhírek szerint érdeklődött a lengyel PZU és Pekao, az osztrák Erste és az olasz Unicredit is. (Az Unicredit azóta egy sokkal nagyobb falattal, a német Kommerzbank felvásárlásával van elfoglalva.) A tárgyalások menetéről nem sokat tudtunk meg, egészen addig, amíg hétfőn be nem jelentették, hogy az OTP lett a befutó, és már alá is írták az adásvételről szóló papírokat.Az OTP a rendszerváltás óta egymás után vásárol fel külföldi bankokat, és következetesen terjeszkedik a kelet-közép-európai, valamint a volt szovjet országok területén. Jelenleg 11 országban 17,5 millió ügyfele van, ez nő majd a Luminor megvásárlásával 14 országra és nagyságrendileg 18,5 millió ügyfélre. A mostani az OTP történetének legnagyobb felvásárlása, amit az előző években felhalmozott nyereségből fizetnek majd ki.A Portfolio közben kiszúrta, hogy a DNB Bank már közölte, hogy az eladás kapcsán körülbelül egymilliárd norvég korona veszteséget kell majd elkönyvelniük. Ez azt jelenti, hogy az eddigi eszközértéknél jóval alacsonyabb áron adhatták el a bankot – vagyis az OTP rendkívül előnyös áron vásárolhatott be.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Kilőtt az OTP árfolyama, miután bejelentették, hogy megvettek egy három országban működő bankot
Egy fontos jel arra utal, hogy az OTP áron alul vehette meg a Luminort.










