A Sulyok Tamás távozásával az államfői jogkört átmenetileg gyakorló Forsthoffer Ágnes indította napirend előtt felszólalásával a keddi ülésnapot. Bírálta, hogy a közösségi médiában milyen hangnemben minősítenek politikusokat. Polgár Juditot méltatta, de nem ment bele a Tisza számára kínos, jelölése körüli fiaskóba.

Cikkünk folyamatosan frissül!„Az átmeneti időszakban minden erőmmel azon leszek, hogy méltóság és tisztelet övezze ezt a jogkört - mondta Forsthoffer, az Országgyűlés elnöke. Miután szombaton Sulyok Tamás aláírásával hatályba lépett az Alaptörvény 17. módosítása, ezzel a köztársasági elnök megbízatása megszűnt, az új államfő hivatalba lépéséig a házelnök gyakorolja a köztársasági elnök feladatait.Megértést kért ítélkezés helyett a házelnök, aki szerint „emberséggel kell egymás felé fordulnunk”, akkor is, ha nem értünk egyet valamiben. A házelnök arról is beszélt, hogy több politikustársukkal kapcsolatban tapasztalták, hogy a közösségi médiában megalázó megjegyzéseket tettek rájuk valamilyen személyes körülménye, kinézete, fogyatékosság miatt.Beszélt Polgár Juditról is, akit méltatott, és elítélte, ahogy a közösségi felületeken sokan bántó módon reagáltak a nemzetközi sakknagymester államfői jelölésének lehetőségére. Magyar rögtön beszólt az ülésre későn érkező ellenzékieknekNapirend előtt Magyar Péter szólt hozzá, aki először megköszönte a házelnöknek, hogy betölti átmenetileg ezt a jogkört. Majd „Magyar hősök” című felszólalásában rögtön beszólt a késve ülésterembe érkező fideszes és KDNP-s képviselőknek.