A csapadékhiány miatt már július 17-én sárga falevelek borították a talajt a Gellért-hegyen – Fotó: Thüringer Barbara / TelexÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A HungaroMet előrejelzése szerint kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk északi felén sok, délebbre kevesebb napsütés várható, mivel nyugat felől vastagabb felhőzet érkezik. Délnyugaton helyenként eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol – főként a csapadékgócok környezetében – erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Szerdán a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk. Napközben helyenként zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Délután 23-28 fok valószínű.Csütörtökön észak, északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amelyből elszórtan alakul ki zápor, zivatar. A nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, több helyen erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-29 fok között változik.A jelenlegi előrejelzések szerint pénteken és a hétvégén is hasonló időnk lesz, néhol záporesők, zivatarok frissíthetik fel a levegőt, 23-32 fok körül alakul a napközbeni hőmérséklet.A kiadósabb csapadékra nagy szükség lenne az országban, mivel az aszály miatt már július közepén kialakult a hamis ősz jelenség. Nem is csoda, alig van az országban olyan terület, ahol ne hiányozna több mint 100 liter csapadék egy négyzetméternyi területről. A legsúlyosabban vízhiányos területek főként a Balaton déli részén, Budapesten, a Duna-Tisza közén és Szeged környékén vannak, ott 150-178 liter víz hiányzik a talaj felső egyméteres rétegéből.Forrás: HungaroMetPartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Egyelőre nem tér vissza a kánikula
Sajnos kiadósabb csapadék sem várható, mindössze néhány helyen lehetnek záporok, zivatarok.
256 words~1 min read








