92 ország 364 középiskolása mérettette meg magát.

Négy éremmel tértek haza a magyar diákok az 58. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiáról, amelyet Üzbegisztán fővárosában, Taskenrben rendeztek meg júliusban – tájékoztatta az MTI-t a csapat vezetője, Magyarfalvi Gábor egyetemi adjunktus.Összesen 92 ország 364 középiskolása vett részt a magyar alapítású versenysorozat idei eseményén, amely egy ötórás laboratóriumi és egy ötórás elméleti fordulót foglalt magába. Az alábbi diákok értek el helyezést: Elek János (Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium) – aranyéremBiró Artúr (ELTE Apáczai Gimnázium, Budapest) – ezüstéremSimon János Dániel (ELTE Apáczai Gimnázium, Budapest) – bronzéremMuraközi Péter (Czuczor Gergely Gimnázium, Győr) – bronzéremÉrdekesség, hogy Simon János Dániel néhány nappal korábban részt vett a Nemzetközi Fizika Diákolimpián is, ahol az ezüstérmet zsebelte be. A csapat felkészítéséért az ELTE Kémiai Intézete felelt. Nyáron sem pihennek: egyetemisták tanítanak nyelveket a kórházban fekvő gyerekeknekNem sok jótékonysági szervezet mondhatja el magáról, hogy a kórházi foglalkozásokon idegen nyelveket is tanít a gyerekeknek. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány egyetemista önkéntesei éppen ettől különlegesek.