Néhány hete mondta be a Google, hogy a változik a felhőtárhely-kalkuláció, és az androidos készülékek biztonsági mentésének minden elemét el fogják számolni – szemben a korábbi megközelítéssel, amellyel csak a Fotók tartalmai és az MMS-es médiafájlok számítottak bele a tárhelykorlátba.A változás az új Android-felhasználóknál azonnal hatályba lépett. Azok, akik eddig is a Google rendszerét használták, még kaptak pár hónap haladékot, ám eddig nem volt ismert, hogy mennyit.A cég most megkezdte az érintett felhasználók tájékoztatását a változásról, egységes időpontja azonban nincs az átállásnak: az értesítés kézbesítésétől számított 45 napon belül lép hatályba. Az erről szóló e-mailt azonban nem egyszerre küldik ki minden érintettnek.A levélben a Google kifejti: a változás hatályba lépését követően az Android biztonsági mentésének minden adata beleszámít majd a felhőtárhely-korlátba. Korábban az SMS-ek, a híváselőzmények, az eszköz- és alkalmazásbeállítások kivételt képeztek, ezen változtatnak most – derül ki az Android Authority cikkéből. https://hvg.hu/tudomany/20260720_google-android-16-hiba-gemini-sms-kuldes-telefon-hivas-feloldas-nelkulA cég arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a változtatást hatályba lépése után valaki átlépi a korlátot, az Android-eszközének biztonsági mentése leáll, míg nem szabadít fel tárhelyet, vagy nem vásárol nagyobb csomagot.Érdekesség, de a levélben azt is kifejti a Google, hogy az adott felhasználó felhőtárhelyét mennyivel fogja „megdobni” a változtatás: ez rendszerint 30–40 MB extrát jelent csak, de ez természetesen számos tényező függvénye.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.