„Világéletemben tudtam, hogy mit akarok, merre tartok, őszinte vagyok magamhoz és a környezetemhez. A sakkon keresztül szinte nagymesteri szinten űzöm a negatív dolgok pozitívvá alakítását” – mondta idén márciusban a HVG-nek Polgár Judit arra a kérdésre, hogy milyen tulajdonságot emelne ki, ami miatt a nők között minden idők legjobb sakkozója lett. Ezek a tulajdonságok egy államelnöknek sem ártanak. Mint ahogy az sem, hogy úgy véli, jól kezeli a sikereket és a kritikákat is. https://hvg.hu/360/20260306_polgar-judit-hvg-portre-sakk-netflix-dokumentumfilmJúlius 3-án a Szent István-renddel kitüntetett, nyolcszoros sakkolimpiai bajnok Magyar Péter miniszterelnökkel játszott egy partit, majd egyre többen emlegették Sulyok Tamás lehetséges utódjaként. A miniszterelnök ezek után szombaton széles körű társadalmi vitát emlegetett a leendő köztársasági elnök kiválasztásához. „Nem szivarszobákban szeretnénk a legmegfelelőbb jelöltet megtalálni. Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje" – jelentette ki. Vasárnap viszont – miután számos közéleti személyiség közleményt írt arról, hogy Polgár Juditot látnák szívesen az elnöki pozícióban – Magyar Péter váratlanul már azt jelentette be, hogy hétfőn leül tárgyalni vele. Ezt a döntését később többet támadták, például Kepes András és Krekó Péter is, de Török Gábor is úgy vélte, hogy Polgár Judit támogatása az első olyan bejelentés, amely megosztja a Tisza-tábort, míg a Fidesz szerint teljesen lényegtelen a személy kérdése.A pár nap múlva az 50. évét betöltő nemzetközi sakknagymesternek és két nővérének pályáját már gyerekkoruktól nagy érdeklődés övezte. Pedagógus édesapja, Polgár László ugyanis sajátos módszert dolgozott ki a zsenialitás taníthatóságának bizonyítására, abból az elvből indult ki, hogy a kiemelkedő teljesítmény nem veleszületett adottság, hanem tudatos nevelés eredménye. Judit két nővérével, Zsuzsával és Zsófiával együtt már kisgyermekkorától a sakkra koncentrált. A sakkra specializálódott családban a „háttérbe került”, szintén pedagógus anya teremtette meg a harmóniát. A napi edzések, gyakorlások mellett magántanulóként végezte tanulmányait.„Természetesen tudatában voltunk annak, hogy másként növünk fel, mint az átlaggyerekek, örültünk, hogy versenyezhetünk, külföldre járhatunk… Szerencsére a két nővéremmel szoros összetartozásban nőttem fel. Ennek egyik oka az volt, hogy mivel a legtöbben csodabogárnak tekintettek minket, meg tudtuk érteni egymást. Tízéves korom körül kezdtem közösségbe járni, pingpongozásnál találkoztam először hasonló korú gyerekekkel. Nem értették, hogy lehet egész nap sakkozni” – emlékezett vissza a különös gyerekkorára Polgár Judit. A család módszere mindenesetre világszerte ismertté vált, ő pedig minden várakozást felülmúlva nemcsak a női, hanem az abszolút sakkelit tagja lett. Polgár Judit 17 évesen a Borisz Szpasszkij elleni mérkőzésen BudapestenAFP / Kisbenedek AttilaHatévesen megnyerte a háztömbbajnokságot, első nemzetközi versenyén, kilencévesen rögtön győzött New Yorkban, amivel a New York Times címlapjára is felkerült. Pályafutása során többek között legyőzte Garri Kaszparovot, Anatolij Karpovot is. Tizenöt évesen szerezte meg a nemzetközi nagymesteri címet, pályafutása során 26 éven át vezette megszakítás nélkül a női világranglistát. Ezek az eredmények alapjaiban változtatták meg azt a korábbi szemléletet, amely szerint a nők nem tudják felvenni a versenyt a férfi sakkozókkal. Polgár Judit következetesen elutasította, hogy kizárólag női versenyeken szerepeljen; célja mindig az volt, hogy a legerősebb ellenfelekkel mérkőzzön meg. 2005-ben a nyílt világranglista nyolcadik helyéig jutott.2014-ben visszavonult az élsporttól, de azóta is a sakk egyik legismertebb nagykövete. Annak oktatásával, a Polgár Judit Sakkalapítvány által rendszeresen szervezett Világsakkfesztivállal foglalkozik. Emellett könyveket ír, előadásokat tart, versenyeken szakkommentátor. Jelenleg önéletrajzi könyvén dolgozik, amelynek jogát a prominens New York-i Penguin Press kiadó vette meg.Gyerekek a sakkfesztiválonPolgár Judit Módszer / Facebook2002-ben lapunknak még úgy fogalmazott, hogy a politika soha nem érdekelte. Közéleti szerepvállalása mindig is kifejezetten visszafogott volt. Tudatosan kerüli a pártpolitikai állásfoglalásokat, és ritkán nyilvánít véleményt napi politikai kérdésekben. Megszólalásai elsősorban az oktatásra, a gyermekek fejlődésére, a tehetséggondozásra, az esélyteremtésre és a gondolkodás fejlesztésére irányulnak. Többször hangsúlyozta, hogy a sakk nem csupán sport, hanem olyan eszköz, amely fejleszti a problémamegoldó képességet, a kreativitást és a felelősségteljes döntéshozatalt. „A sakk megtanít gondolkodni, dönteni és vállalni a döntéseink következményeit” vallja.Most mindenesetre fontos döntés vár rá.Nyitókép: HVG / Fazekas István