Osztie Zoltán úgy érezte, el kell magyaráznia, miért volt számára természetes, hogy felszólalt a Sándor-palota előtti, Stop Önkény! címmel meghirdetett rendezvényen, szúrta ki a Mandiner. A plébános szerint igehirdetőként nem hallgathat. Gyávaságnak tartja azt az érvelést, hogy „az egyház ne politizáljon”. A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomának közösségi oldalán azt írta: ez nem ismeretlen, a püspökök azért beszéltek
a szocialista terror évtizedeiben mindig papírból, hogy visszaigazolhatók legyenek a mondottak. Nem tudom, hogy a médiától félnek-e a paptestvérek, vagy más okozza a tartózkodást?
Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye korábban elhatárolódott szerepvállalásától a tüntetésen, ám Osztie Zoltán liberális csúsztatásnak tartja, hogy politizálás lenne, ha egy prédikátor közügyeket evangéliumi szempontból világít meg. A plébános számára úgy tűnik, hogy a papok, főleg a katolikus egyház vezetői „elszakadtak a hívektől, nem hallják meg kéréseiket, igényeiket”, miközben erőteljes elvárás, hogy „ebben az abszurd, szürreális társadalmi környezetben” ők mutassanak utat.
Magyar Péter nevének említése nélkül azt írta, hogy a jelenlegi miniszterelnök erkölcstelen magatartása osztja meg a társadalmat, kiszolgáltatja az országot a pénzügyi háttérhatalomnak,







