A ponthatárok miatt így is lesz miért izgulni, a belépés miatt már ne kelljen. Ha a budapesti Pont Ott Partin várnátok az eredményeket, mutatjuk, mik a legfontosabb tudnivalók.
Mint ahogyan arról már beszámoltunk, idén a korábbi évektől eltérően nem a Budapest Park ad otthont a hivatalos Pont Ott Partinak. A rendezvényt az ELTE Lágymányosi Campus Déli Tömb előtti téren tartják.A program július 23-án, csütörtökön 16 órakor kezdődik. A ponthatárok kihirdetéséig koncertekkel, különböző programokkal és aktivitásokkal várják a felvételizőket.A részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött: ezt a Facebook-eseményen keresztül meg tudjátok tenni az ott található linkre kattintva. Az előregisztrációval kiváltott jegyeket július 23-án 17 óráig tartják fenn, ezt követően – a szabad férőhelyek függvényében – helyszíni regisztrációra is lehetőség lehet. Ha biztosan ott szeretnétek lenni, a szervezők azt javasolják, hogy legkésőbb 17 óráig érkezzetek meg a helyszínre.Mint írják, a vidéki Pont Ott Partik helyszíneinek véglegesítése még folyamatban van, néhány város programja azonban már elérhető – erről itt találjátok a részleteket.Diákigazolvány nélkül is be lehet menni?Ha korábban érettségiztetek, és jelenleg nincs aktív diákigazolványotok, de idén jelentkeztetek a felsőoktatásba, akkor is részt vehettek a Pont Ott Partin.A regisztráció során a diákigazolvány számát nem kötelező megadni, ezt a mezőt egyszerűen hagyjátok üresen. A belépéskor pedig a regisztráció után kapott vouchert, valamint az „Értesítés a felsőoktatási felvételi jelentkezés sikeres lezárásáról” című e-mailt kell bemutatnotok. Egyiket sem kell kinyomtatni, elég, ha a telefonotokon meg tudjátok nyitni.Felvételi 2026: mikor jön az sms?Mutatjuk, mikor érkezik a felvételről vagy éppenséggel az elutasításról szóló sms.








