Tele van Budapest emléktáblákkal. Random házfalakon random neveket olvashatunk, „itt élt és alkotott ez az akárki”, akinek ha el is olvassuk a nevét, fél perc múlva elfelejtjük. Kivéve, ha megakad a szemünk valami furcsán. Mondjuk egy olyan néven, hogy Frici mama. Az ilyen be tud akadni. Főleg, ha a neve alatt azt is olvashatjuk, hogy házmester volt. Egy házmester, aki emléktáblát kapott. Egy házmester, aki – ahogy a tábla is írja – „a vészkorszak idején élete kockáztatásával üldözött magyar zsidók életét és vagyonát mentette meg”.

„Mindig rá szerettem volna hasonlítani, azt szerettem volna, hogy engem is úgy szeressenek, ahogy őt szeretik”

– ezt az újlipótvárosi Victor Hugo utca 28-as számú ház egyik régi lakója mondta Frici mamáról, aki nemrég kapott emléktáblát, történetét pedig Kovács Tamás György urbanista kutatta és foglalta össze egy 30 oldalas kiadványban, ami a táblaállítás alapjául is szolgált.

Fotó:

Budapest100