Pár napja őrületes lelkesedést váltott ki az internet népéből a fotósorozat, ahol az akkor 19 éves Lionel Messi babakádban fürdette a csecsemő Lamie Yamalt. Ez itt:
Fotó:
AP Photo/Joan Monfort
És ha az internet népe egyszer valamire rápörög, akkor nem hagyja annyiban, mostanra újabb spanyol válogatott focistákról derült ki, hogy gyerekkorukban fotózkodtak Messivel.
Lássuk sorban: a bal fölső sarokban Messi és Dani Olmo, a spanyolok középpályása látható, a jobb fölső képen az eredeti őrületet kiváltó Messi-Yamal páros. A bal alsó sarokban az argentin klasszis a szintén középpályás Gavival áll a kapu előtt, a jobb alsó sarokban pedig kissé homályosan látható ugyan, de azzal a Joan Garciával pózol, aki ebben a szezonban mutatkozott be a Barcelonánál, és a spanyol válogatott keretébe is bekerült (ám eddig nem lépett pályára a világbajnokságon, pedig az eredményei alapján bőven ott lenne a helye).











