Nyár van, esetenként kánikula és napsütés, amikor jó egy kicsit elterülni a tengerparti homokban. Ezt tesszük most mi is. Az Azopan Fotóarchívummal idén nyáron képzeletben végignyújtózkodunk a román tengerparton. Egy rövid konstancai kitérő után a csillogó Mamaián süttetjük magunkat a nappal.Konstancán kezdődik az utazásunk, a térség legfontosabb politikai, gazdasági és kulturális központjában. Románia megalakulása és a tengerparti üdülések népszerűvé válása óta gyakorlatilag a város környékén nyaralnak a romániaiak. Itt vannak az ország legnagyobb és legdrágább üdülőhelyei, ahová már több mint száz éve jár pihenni Romániából az, aki megengedheti magának. Ugyanakkor legalább ennyire jelentős a környék kulturális öröksége, ami jóval korábbra nyúlik vissza, mint a román nép kialakulása. Mielőtt kisétálunk a tengerpartra, tegyünk egy kulturális kitérőt.Konstanca története egészen az i.e. 7. századig nyúlik vissza, amikor a Milétoszról származó görög telepesek megalapítják Tomiszt. Nem fogom a település történetét részletezni, de néhány kikerülhetetlen tényt meg kell jegyezni. A görögök fennhatósága után a Római Birodalom része lett a település, és így száműzte i. e. 8-ban Augustus császár Publius Ovidius Nasot, avagy röviden csak Ovidiust Tomiszba. A költő hiába küldte kegyelemért esedező írásait a császárnak, mert soha nem térhetett már vissza Rómába, a mai Konstanca területén vesztette életét. 1887 óta szobra is áll a város főterén.Nagy Konstantin császár (274–337) uralkodása alatt kapta a Constantiana, Constantia nevet az uralkodó testvére, Flavia Iulia Constantia után. Később volt a Bizánci Birodalom része is, majd genovai kereskedők befolyása alá is került, hogy aztán az oszmánok balkáni előrenyomulásával évszázadokon keresztül az ő fennhatóságuk alá tartozzon. Igazi fejlődésnek viszont csak a 19. század második felében indult. Előbb az angolok építették fel a település raktárházait és kikötőjét, valamint a tengertől a Dunáig vezető vasútvonalat, ugyanis az Orosz Birodalom ellen indított háborújukban, útban a Krím-félsziget felé, az angol flotta a városban töltötte fel készleteit.Az 1877–1878-as orosz–török háborút lezáró berlini szerződés döntése nyomán csatolták Dobrudzsát Romániához, Konstanca pedig erőteljes fejlődésnek indult. Ezzel egy időben jelentős betelepítési programot indított a bukaresti vezetés, az addig többségben lévő tatárok és törökök mellé nagy számban telepítettek be moldovai románokat valamint erdélyi mokányokat. A város azok után vált egyértelműen az ország első számú kikötőjévé, hogy Anghel Saligny tervei alapján 1895-ben Csernavoda városánál megépült a Duna-híd, és ezzel közvetlen összeköttetés létesült Konstanca és az ország többi része között. Az említett korok nyomai a fotókon is visszaköszönnek.Kilátás a konstancai nagymecset (I. Károly-mecset) minaretjéből, a kikötő és a város fő tere Ovidius szobrával – Fotó: Puskás László / Azopan FotóarchívumItt a mecset is! – Fotó: Puskás László / Azopan FotóarchívumA kötelező kultúrprogram nem mindig szórakoztató. A 3. és 4. század fordulóján, az ókori Tomisz délnyugati részén emelt, mozaikpadlóval díszített komplexum a 6. századig volt a település kereskedelmi életének csomópontja – Fotó: Hegyi Zoltán / Azopan FotóarchívumÉs itt van a mozaik is. Az eredetileg mintegy 2000 négyzetméteres felületet borító mozaikból nagyjából 400 négyzetméter maradt meg – Fotó: Puskás László / Azopan FotóarchívumKonstanca főterének többnemzetiségű, bazári hangulatáról az Ország-Világnak 1926-ban Legény Elemér író tudósított: „A bronz Ovidius művészi tógájában ott áll a Café Bursa előtt és mozdulatlan rabságban hallgatja az üzleti lármát. Egy néger, maláj és kínai tagokból álló variété-társaság angolul fecseg és pöffeszkedő, artista gőggel lefotografáltatja magát. Még mindig fezt viselő törökök, vagy inkább tatár kereskedők cafea turceascat (török kávét – szerk. megj.) isznak.”A város első világháború előtti fejlődésének legjelentősebb szimbóluma a Fekete-tenger partján álló kaszinó. Gyakorlatilag már a város román kézre kerülése után, 1880-ban az első reprezentatív tengerparti középület egy fából készült kaszinó volt. Ennek egy kései utóda a ma ismert kaszinóépület, amely 1910-ben készült el Daniel Renard építész tervei alapján, francia szecessziós stílusban. Az első világháború során jelentős károkat szenvedő épületet először 1934-1937 között újították fel, majd másodszor 1985-1987 között esett át nagyobb helyreállításon. Ekkor a belső tereit jelentősen átalakították az eredetihez képest. A rendszerváltás után annyira elhanyagolták, hogy már Európa leginkább veszélyeztetett műemlékei között tartották számon. Végül a 2020-as években született ismét újjá. A képek többségén viszont egy másik formáját mutatja, amikor vendéglő, bár és cukrászda működött benne.A kaszinó épülete – Fotó: Puskás László / Azopan FotóarchívumFotó: Kovács Levente / Azopan FotóarchívumHa már kisétáltunk a tengerpartra, akkor maradjunk is ott. Konstancától közvetlenül északra, a tenger és a Siutghiol-tó között, egy keskeny földsávon fekszik Mamaia. Az eredeti fürdőváros lényegében mára már Konstanca része, de ez nem így volt a 20. század elején, amikor a története indult.A konstancai kikötő déli irányú bővítésével egyszerűen felszámolták a város addig használt tengeri strandjait, és kénytelenek voltak északra, vagyis a mai Mamaia területe felé terjeszkedni. A város központjától 5 kilométer távolságra eső strandhoz előbb 1905 őszére vasutat építettek (ezen aztán az 1960-as évek fejlesztéséig közlekedhettek szerelvények), majd 1906 nyarán már megjelentek az első fából készült épületek, pontosabban öltözők, amelyek a leírások szerint egy pavilonba nyíltak, ahonnan egy folyosó vezetett a tengerpartra. Hivatalosan ezt tekintik az üdülőhely születési évének, tehát idén pontosan 120 éves Mamaia.Már abból az évből van tudósításunk arról, hogy a szászsebesi vidéki románok a Dobrudzsába való, több száz kilométeres ellátogatásuk közben Mamaiát is megnézték. Azt sajnos nem részletezik, hogy a strandon meg is pihentek volna, de az kétségtelen, hogy már akkor felkeresték az üdülőhelyet. Mamaia népszerűsége pedig azóta is töretlen, a két világháború közötti királyi Romániában inkább elitstrandfürdő volt, majd a kommunista hatalomátvétel után a külföldiek kedvelt úticélja lett.A korábban már idézett Legény Elemér a tudósításában így érzékelteti a 20-as évek derekán írt beszámolójában Mamaia népszerűségét: „Körülöttem török, német, sőt magyar társalgás zümmög, de hangosságával többségében román nyelv csapdos sietős hanghullámaival körül. Tataia, Mamaia, Thekergiu. Ez a három ismeretlen, épp ezért bűvös szó ismétlődik” – írta. Tataiával (egy kisebb partszakasz Konstanca és Mamaia között) és főleg balneoterápiás turistaközpontnak számító Techirghiollal most nem foglalkozunk.Legény nincs feltétlen elragadtatva a látványtól a tudósításában, „lapos, természeti érdekességben szegény” kabinvárosként jellemzi Mamaiát, amelyet lovaskocsival távolinak is érez a megyeközponttól.„A fezes olajbarna török kocsis apró lovai közé vág és mi repülünk a Boulevard Regina Marián az elitstrandfürdő: Mamaia felé. Neve annyi jelent, hogy: Mamaska. Moldovén becézi így a tengert. (…) Mamaia ma még a kezdősorban lévő balatoni fürdők hiányosságaira emlékeztet, de kiemelem, azok drágasága nélkül. A fürdővendégek között sok az erdélyi szász, és szép magyar asszonyok versenyeznek az oláh nők eleganciájával” – írta a beszámolójában. Leírása szerint Mamaián minden délelőtt katonazenét játszanak, és a forró homokban, úszódresszben shimmiznek (táncolnak – szerk.) a fiatal párok. „Shimmizni – ha nem is fürdőruhában és délelőtt – Pesten a Hungáriában is lehet. Ezért nem érdemes a fürdővonattal kibumlizni Mamaiára, ahol a park csenevész és fiatal” – tette hozzá.Kilátás a Rex Hotelből, illetve maga a szálló – Fotó: Kocsis András / FortepanMamaia fejlődése viszont töretlen volt, aminek nyilván jót tett, hogy a román királyi család Mario Stoppa tervei alapján 1926-ra nyári rezidenciát épített a településen, és esetenként hónapokat töltöttek el ott. 1928-ban például arról tudósítanak az újságok, hogy az akkor 7 éves Mihály – aki akkor épp király, de nyilván régenstanács kormányoz helyette – édesanyjával, Elena hercegnővel Mamaia fürdőre utazott két hónapi üdülésre. A harmincas évekből rendszeresen jelennek meg az újságokban hirdetések, amelyek olcsó nyaralást ígérnek „a Fekete-tenger gyöngyén”, a Mamaia-strandon. Ekkor még jellemzően egy konstancai hotelből ingáznak a tengerpartra, mert ugyan a királyi családnak rezidenciája volt a településen, de az első vendégfogadásra alkalmas helyek csak a 30-as évek közepére épülnek meg, az első igazi, nagyméretű szálloda a George Matei Cantacuzino tervei alapján elkészült Hotel Rex volt, amit 1936. augusztus 15-én adtak át.A második világháború és a kommunista hatalomátvétel után értelemszerűen Mamaia is megváltozott. És nem csak azért, mert a Hotel Rex átnevezve, Hotel Internațional néven jelenik meg a képeslapokon.Az 1935-ben átadott mamaiai kaszinó épülete – Fotó: Bámbó István / Azopan FotóarchívumA luxus-üdülőhely dolgozók tömeges nyaraltatására alkalmas központtá változtatására törekedtek. Az 1950-es évek közepétől nagyszabású modernizációs hullám kezdődött, Cezar Lăzărescu építész irányításával ekkor épültek fel a több ezer üdülő befogadására alkalmas, sokemeletes szállodák, amelyek a mai napig meghatározzák a település kinézetét. Többször botlottunk olyan tudósításba, amelyben azzal büszkélkedett a rendszer, hogy több ezer munkás üdülését tették lehetővé. Olyant is lehet olvasni, amikor arról számolnak be, hogy magyar és csehszlovák élmunkások érkeztek Mamaiára.„Ha a száműzött Ovidius a mi időnkben került volna ide, siralmai ujjongássá változtak volna” – írta az Ország-Világ tudósítása az 50-es évek körülményeiről.A Dolgozó nő cikke szerint a hatvanas évek közepére mintegy harminc szálloda működött Mamaián, amelyek összesen 15 ezer ággyal rendelkeztek és 6 ezer alkalmazott gondoskodott az üdülőkről.Ekkorra már Mamaia számít a román tengerpart egyik legszebb, és egyértelműen legmodernebb üdülőhelyének, ahol főleg külföldiek, németek, csehek, magyarok és jugoszlávok töltik szabadságukat. A szocialista blokk turistái mellett pedig a skandinávok, franciák, osztrákok és angolok is előszeretettel látogattak ide. Az ország vezetése is meglátta benne a valutaszerzési lehetőséget. Az üdülőhelyet Nyugaton is népszerűsítették, és a nyári csúcsidényben elsőbbséget élveztek a külföldi turisták, a romániai munkásoknak így az elő- és utószezon jutott. Ennek megfelelő volt a fogadtatás is.A mamaiai társasági élet egyik központja, a Melody bár – Fotó: Bámbó István / Azopan Fotóarchívum„Románia nemzeti ügynek tekinti az idegenforgalom fejlesztését, nemcsak anyagi érdekből, hanem az ország tekintélye szempontjából is. A turistát itt rendkívül udvariasan fogadják, s már-már túlzott tisztelettel övezik” – írta 1966-ban a vajdasági Magyar Szó riportere, Bogdánfi Sándor író – hogy jöjjön egy „külföldi vélemény”, ha már külföldieket emlegettem. Bogdánfi példával is szolgált a figyelmes és türelmes bánásmódra.„Mamaián az utazási irodákban, szállodákban és egyéb idegenforgalmi intézményekben több nyelven beszélő egyetemistákat, diplomás, művelt embereket alkalmaztak. A szobák beosztását például egy nyugdíjas mérnök végzi, a valuta beváltásnál egy bukaresti színésznő tevékenykedik. (…) Úgy hiszem, hogy még a turisztikai nagyhatalmak sem rendelkeznek ilyen képzett káderrel, mint amilyen Mamaián dolgozik. A felvonóikat csinos egyenruhás diáklányok kezelik, a portáspultok mögött angol szakos egyetemisták fogadják az idegent, s nem restellik vinni a bőröndjét sem. Minden étteremben jól öltözött, idősebb ember, nyelveket tudó nyugdíjas értelmiségi tölti be a tolmács szerepét. A boltokban, kioszkokban szintén. De ezenkívül még sok képzett idegenvezető és más szakember működik itt. Szükség is van rájuk, mert Mamaiából rendszeresek a kirándulások Bukarestbe, Moldáviába, a Duna deltavidékére, a Kárpátokba, Odesszába, sőt Isztambulba is” – írta.A 60-as és 70-es években élte Mamaia egyik fénykorát. Nem meglepő, hogy itt forgatták a román-magyar koprodukcióban, Makk Károly rendezésében elkészült Bolondos vakáció csúcsjelenetét. A Sztankay István, Ernyei Béla, Ilinca Tomoroveanu, Borbáth Ottília és Florin Piersic főszereplésével játszódó könnyed road-movie története a Balaton partján kezdődik, Budapesten és Bukarestben folytatódik, majd a román tengerparton kulminálódik. És egyértelműen felismerhető benne a '60-as évek üdülőhelye, amit manapság már egy élhetőbb hely kordokumentumaként is nézhetünk.Az újságok sem fukarkodnak a jelzőkkel, „legalább olyan szép fekvésű és szerencsés éghajlatú üdülőhely, mint Côte d’Azur, Jalta vagy Szocsi.” Az állami vezetés pedig ennek megfelelően próbálja pozicionálni Mamaiát, 1964-ben még filmfesztivált szerveztek (erről alig maradtak fenn emlékek), 1966-tól pedig már animációs filmeknek és filmeseknek tartottak itt fesztivált. A Filmvilág 1970-es tudósítása egyenesen a franciaországi Annecyben szervezett fesztiválhoz hasonlítja a romániait. „A Fekete-tengeri fürdőhelyen öt nap alatt több mint százötven filmet mutattak be a legkülönfélébb országok alkotásaiból; félórásat éppúgy, mint húszmásodperces filmet, különféle stílusokat és irányzatokat” – írták róla.Konstanca és Mamaia híres volt az idomított delfineiről, akik nemcsak a delfináriumban, hanem a tengerben is rendszeresen megközelítették a hajókat egy-két jó falat reményében – Fotó: Plajás István / Azopan FotóarchívumHiába az elismerő sorok, az volt az utolsó mamaiai animációs fesztivál. Sokkal sikeresebb az üdülőhely könnyűzenei fesztiválja, amelyet többéves kihagyásokkal ugyan, de mind a mai napig megszerveznek. A rendszerváltás előtt a román könnyűzene minden jelentős művésze fellépett a mamaiai fesztiválon és versenyen, sokuknak ez indította be a karrierjét. Olyan híres román slágerek kötődnek a fesztiválhoz, mint a Corina Chiriac által énekelt Strada speranței, amelyre évtizedekkel később az Electric Castle közönsége is bulizott.„Kislánykoromban a családommal együtt néztem a tévében. A zene nemzeti ünnepe volt ez, és ünnep a mi lelkünkben is. Egyes fellépések teljesen lenyűgöztek. Rengeteg időt töltöttem a tükör előtt anyu ruháiban és cipőiben, és az előadókat utánoztam. Feleségül akartam menni Octavian Ursulescuhoz, és olyan szerettem volna lenni, mint Angela Similea” – mesélte a fesztivál műsorvezetőjére és az egyik híres énekesnőre utalva Ileana Șipoteanu, aki megnyerte a zenei versenyt, amikor 2023-ban újraindították.Egy fesztiválhelyszínhez hozzátartozik az éjszakai élet is, és Mamaián kifejezetten büszkék voltak a látványra, az éjszakai neonfényekre. „Mamaia fényekkel búcsúzott tőlem. Neoncsövek kékes, higanylámpák zöldes, az ablakok sárgás fényével: valóságos fényárral. A fény itt kétszeres, mint mindenütt a vizek mentén. És a fényekben még egyszer láttam az új szállókat. Sokszínű, békés várakként sorakoztak az út mentén” – emelte ki tudósításában az országos pártlap, az Előre riportere.De nem csak a pártpropaganda volt elragadtatva, néhány évvel később egy magyarországi turista így fogalmaz róla. „Legszebb látvány volt Mamaia este. Sokszínű neon a szállodákon, üzletek kirakatai és parkok százszínű virága kivilágítva, hullámzó tenger moraja, szellő hozta népzene a szabadtéri színpadról és jazz dallamok az ultramodern szórakozóhelyekről: mindez pihentető és nyugtató, pezsdítő és bátorító, egyszer sétára, máskor táncba hívó, de mindig jókedvre derítő” – írta talán egy kis túlzással.Az éjszakai Mamaia fényei – Fotó: Puskás László / Azopan FotóarchívumA 80-as évek elejére Mamaia 52 szállodában és villában, illetve három sátortáborban több mint 25 000 vendéget tudott vendégül látni. És Mamaia „telt házzal üzemelt”.A rendszerváltás után Mamaia történetének egy új fejezete kezdődik, amikor központosított szervezet nélküli, integrált szolgáltatások nélküli, közös identitás nélküli építkezésekről és fejlesztésekről szól. Mindenki építkezett, ahogy épp érte. Nem meglepő, hogy a turisták beszámolóinak a drágaság mellett az építkezés, kopácsolás a visszatérő témája. Az sem meglepő, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb ingatlanpiaci korrupciós botránya, a Nordis-ügy, aminek hullámai az akkor regnáló PSD-s miniszterelnökig, Marcel Ciolacuig csaptak, szintén a mamaiai tengerparthoz kapcsolódik. Ez viszont már egy teljesen másik történet.