Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!„Támogatom a választói korhatár 16 évre csökkentését, akár úgy is, hogy a nemzetközi mintákat követve az egyelőre az önkormányzati választásra legyen érvényes. A főváros a társadalmi egyeztetésekben már 16 évben állapította meg a részvételi korhatárt”, kommentelte a miniszterelnök délelőtti Facebook-posztja alá Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere arra reagált, hogy Magyar Péter azt írta, 16 évre csökkentené a választási korhatárt az alkotmányozási folyamatban. Magyar Péter szerint „ma már a 18 év alattiak túlnyomó része is eléggé felkészült és tájékozott ahhoz, hogy beleszólhasson a közös döntéseinkbe”.A miniszterelnök posztjára Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is reagált, azt írta, egyetért, ő is támogatná, a választójog korhatárának 16 évre csökkentését. „A fiatalokat végre komolyan kell venni, mi is ezt tesszük a minisztériumban, az ő véleményük az oktatásban és az ország ügyeiben is fontos, meg kell hallanunk”, írta posztjában a miniszter.Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese a héten beszélt arról, hogy az új alkotmány elfogadása – és várhatóan egy népszavazással történő megerősítése után – a kormány egyik legelső prioritása lesz egy új választási törvény elfogadása. Melléthei-Barna szerint erre másfél-két éven belül sor kerül majd.A Magyarország jövő időben első közönség előtti felvételén Boros Tamással, az Egyensúly Intézet igazgatójával és Filippov Gáborral, az intézet kutatási igazgatójával is beszélgettünk arról, hogyan lehetne megújítani a demokratikus rendszert, a választói korhatár lecsökkentéséről bővebben is beszéltünk, erről itt írtunk részletesen.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Karácsony Gergelynek is van egy ötlete a 16 éves választói korhatárra
Azt javasolja, hogy egyelőre az önkormányzati választásra legyen érvényes.









