Az elkövetkező hetekben a szokásosnál körültekintőbben, fokozott figyelemmel közlekedjünk az utakon – kéri Bóna Szabolcs agrárminiszter a Facebookon. Július második felétől augusztus közepéig tart ugyanis az őzek párzási időszaka, ilyenkor pedig az állatok sokkal aktívabbak.
Országszerte nappal is megjelenhetnek erdős, mezőgazdasági területek közelében, és keresztezhetik a közutakat. Gyakran hirtelen, egymást követve rohanhatnak át az úttesten, amelyre nehéz előre felkészülni
– írja a politikus.
Az ilyenkor megfogant őzgidák csak következő év májusában, júniusában jönnek világra. Ebben az időszakban akár a települések környékén található erdőkben is találkozhatunk a nővényzetben fekvő fiatal gidákkal. Ezek az állatok talán elhagyatottnak tűnhetnek, ám a látszat ellenére nem árvák, és nem szorulnak segítségre sem. Sőt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara arra hívja fel a figyelmet, hogy a kicsinyekhez semmiképp sem szabad hozzányúlni, hiszen az így rájuk kerülő emberszag miatt anyjuk nem fogadja vissza őket, ami a pusztulásukhoz vezethet.
Az utódok életük első heteiben még nem tudják követni anyjukat, így amíg az távol van – mert táplálkozik, vagy éppen veszélyt érez – elfekteti őket a bokrokban, bozótban, magas fűben. A kicsinyek ösztönösen próbálnak elbújni, meglapulnak, mozdulatlanok maradnak, még akkor is, ha valaki a közelükbe megy. Ez azonban nem jelenti, hogy betegek vagy sérültek.








