Az edző elmagyarázta, hogy a csapat az elődöntő után a pihenést helyezte előtérbe, és csak szombaton kezdi meg a különböző felállások tesztelését a Spanyolország elleni mérkőzésre való felkészülés jegyében.

Most pihenünk, csak arra koncentrálunk. Vannak játékosok, akik nincsenek 100%-os formában. A tesztek alapján meglátjuk, hogyan, milyen felállásban lépünk majd pályára. De így vagy úgy, mindig úgy játszunk, ahogy egy Argentínának muszáj

– magyarázta a vasárnapi mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

Levenni a nyomást a játékosokról

Elmondta, hogyan kezeli a taktikai munkát, és úgy fogalmazott, nem lehet a futballisták fejét sem túlterhelni, mert a sok információ kontraproduktív lehet. „A lényeg az, hogy a játékosoknak pontosan a megfelelő mennyiségű információt adjuk meg. A túl sok információ nem jó” – összegezte.