Ma is látható két látványos következménye annak a döntésnek, amikor az arab befektetőknek szánt, Maxi-Dubaj néven elhíresült rákosrendezői ingatlanfejlesztés miatt Lázár János korábbi miniszter parancsára a MÁV megkezdte a terület kiürítését – írta Vitézy Dávid a közösségi oldalán péntek este közzétett bejegyzésében.
A poszt szerint a vasutas munkáslakások mellett a Közlekedési Múzeum ott működő raktárait is felszámolták, de miután a nagy tervből nem lett semmi, a főváros pedig megvásárolta a területet, két súlyos probléma maradt hátra.
Megindulhat a bontás a rákosrendezői MÁV-lakásoknál
A közlekedési és beruházási miniszter arról számolt be, hogy a kiürült egykori munkáslakásokba önkényes lakásfoglalók költöztek be, ami súlyos közbiztonsági problémákat okozott. A rákosrendezői állapotokról szóló cikkünkben mi is megírtuk, hogy az üresen álló házak környékén élők az egyre növekvő bűnözés és az erőszakos esetek miatt féltek az utcára lépni.
A poszt szerint most a MÁV minden szükséges hozzájárulást megadott ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat beavatkozhasson és megkezdhesse a bontást a saját tulajdonában lévő területen. Vitézy állítása szerint Lázár idején ez akadályozta a Fővárosi Közgyűlés bontásról szóló döntéseinek végrehajtását.







