Az átigazolási ügyekben járatos olasz újságíró, Fabrizio Romano szerint biztosan Zinedine Zidane lesz a francia labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitánya.Romano úgy értesült, hogy megszületett a hivatalos megállapodás az Európa- és világbajnok labdarúgó, korábbi háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid-edző és a francia szövetség között, már csak az aláírások hiányoznak a szerződésről.Az újságíró úgy tudja, már tavaly november táján világos volt, hogy Zidane veszi át a francia nemzeti csapat irányítását a világbajnokság után. Éppen ezért hiába kereste meg több neves csapat is, hogy vezetőedzői munkát ajánljon neki, minden közeledést elutasított.A jelenlegi szakvezető, a posztot 2012 óta betöltő Didier Deschamps tavaly januárban jelentette be, hogy az idei vb lesz az utolsó nagy tornája. Irányításával a csapat a 2014-es vb-n a negyeddöntőig jutott, ahol a végső győztes németek búcsúztatták. Két évvel később az Eb döntőjében a portugáloktól kaptak ki hosszabbításban. A 2018-as vb-t megnyerték – a horvátokat verték 4-2-re –, s ezzel Mario Zagallo és Franz Beckenbauer után Deschamps lett a harmadik, akinek játékosként és edzőként is sikerült elhódítania a kupát. 2021-ben megnyerték ugyan a Nemzetek Ligáját, de a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott kontinenstornán megint a 16 között estek ki. A következő, katari vb-n aztán sorozatban másodszor is döntőbe jutottak, de végül az argentinok tizenegyesekkel legyőzték őket.Idén elődöntősök voltak, ahol az Európa-bajnok spanyolok győzték le őket. A bronzmeccsen az angolokkal játszanak magyar idő szerint szombaton 23 órától. https://hvg.hu/sport/20260714_foci-vb-franciaorszag-spanyolorszag-elo-ebxFotó: AFP / Thibaud Moritz