Hivatalosan is bejelentette a Liverpool, hogy meghosszabbították Szoboszlai Dominik szerződését, a hírt a klub honlapján tették közzé. Szoboszlai a szerződéshosszabbítás aláírásáról elmondta, hogy ez élete egyik legszebb napja. „Van egy pár nap, ami megelőzi, mondjuk amikor aláírtam a Liverpoolhoz vagy amikor megszületett a gyermekem. De a futballkarrieremen belül ott van a három legfontosabb között” – nyilatkozta a Liverpool oldala szerint.A magyar válogatott csapatkapitányát képviselő EM Sports ügynökség közleményben üdvözölte a szerződéshosszabbítást, egyúttal azt is elárulták, hogy Szoboszlai 2031-ig írt alá a vörösökkel. Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás azt is elárulta, hogy az egyeztetések tavaly októberben kezdődtek meg a hosszabbításról és az elmúlt másfél hónapban gyorsultak fel igazán.„A mostani szerződésével Dominik olyan polcra került, amelyet az elmúlt három idényben nyújtott elképesztő teljesítményével maximálisan kiérdemelt” – fogalmazott Esterházy. – „A tény, hogy a klubja ennyire ragaszkodott hozzá, egyértelműen megerősíti, hogy Dominik számára a világ legszűkebb elitje nem átjáróház, hanem meghatározó, stabil tagja ennek a szűk körű társaságnak.”Az angol és nemzetközi sportsajtó a napokban már tényként kezelte a szerződéshosszabbítást. A hírek szerint Szoboszlaira meghatározó játékosként számít a Liverpool a következő években, és ezt új fizetése is tükrözi, amely az eddig legmagasabb lehet a csapatban.Szoboszlai 2023 nyarán csatlakozott a Liverpoolhoz az RB Leizpig csapatától, akkor öt évre, vagyis 2028-ig írt alá. Az elmúlt 3 szezonban 147 meccsen lépett pályára a Pool mezében, ezeken 28 gólt szerzett. A tavalyi szezonban a csapat egyik legjobbja volt, 13 góllal és 12 gólpasszal segítette a Liverpoolt, a szurkolók a Premier League álomcsapatába is beválasztották. https://hvg.hu/360/20260528_the-science-of-football-corvinus-egyetem-uefa-ai-adat-ratatics-peter-esterhazy-matyas-koves-alexandra-bogdan-adamNyitókép: EM Sports.