Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének váratlan lemondása után ideiglenesen Deutsch Péter vezeti a Magyar Atlétikai Szövetséget. Az Eurosport ennek apropóján felidézte a sportvezető korábbi üzleti érdekeltségeit és a Magyar Atlétikai Szövetséggel kötött szerződéseit.Arról írnak, hogy Deutsch Péter, Deutsch Tamás öccsének kizárólagos tulajdonában álló tanácsadó cég, az Ad-Wiser Kft. 10 százalékos tulajdonrészt birtokolt a Sport & Event Kft.-ben, ami rendezvényszervezéssel foglalkozik. Az alapító okirat azonban úgy rendelkezett, hogy a Sport & Event Kft. nyereségének 99 százaléka mégis az Ad-Wiser Kft.-t illeti.A Sport & Event Kft. sportesemények szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, és az elmúlt években több száz millió forintos megbízásokat kapott a Magyar Atlétikai Szövetségtől. Az Opten adatai szerint ennek eredményeként az Ad-Wiser Kft. 2021 és 2024 között összesen közel 1,7 milliárd forint osztalékhoz jutott.A cikk szerint Deutsch Péter neve korábban is többször előkerült a Magyar Atlétikai Szövetség gazdálkodásával kapcsolatban. Az egyik legismertebb ügy szerint az atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának elnökeként utolsó munkanapján 260 millió forintot utalt át a MASZ számlájára versenybíróképzés jogcímen. Az Eurosport emlékeztet arra is, hogy a Telex közérdekű adatigénylése nyomán derült ki: a világbajnokság szervezőbizottsága 664 millió forintot költött az MTK Lantos Mihály Sportközpontjára, amelyet néhány évvel korábban adtak át.A lap egy másik ügyet is kiemel: a Deutsch család érdekeltségébe tartozó Track and Race Kft. 2021 és 2023 között összesen több száz millió forint értékben szervezett atlétikai versenyeket a szövetségnek, miközben a Sport & Event Kft. 2022-ben egy 480 millió forintos szerződést kötött a MASZ-szal. Az Eurosport szerint abban az évben a Gyulai Memorial állami támogatásának döntő része a Deutsch Péter érdekeltségébe tartozó cégekhez került.A lap azt is megjegyzi, hogy a MASZ gazdálkodásával kapcsolatban korábban indult eljárások jelenleg is folyamatban vannak a Nemzeti Nyomozó Irodánál.
Eurosport: Deutsch Tamás öccsének cége 10 százalékos tulajdonrésszel a nyereség 99 százalékát kapta
Négy év alatt közel 1,7 milliárd forint osztalékhoz jutott Deutsch Péter cége.










