Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő is azok közé tartoztott, akik igyekeztek megfejteni, mi okozta az Orbán-kormány áprilisi nagy bukását. Az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke nemrég úgy vélekedett, hogy a pártjának most egy, „a jövő felé mutató félfordulatot” kellene végrehajtania.„A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz” – írta egy június közepi bejegyzésében. https://hvg.hu/itthon/20260612_nemeth-zsolt-fidesz-europa-ellenes-politika?fbclid=IwY2xjawTGxtZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETFvRGF5UHZOTFVYMGJYdTFoc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHgUMXof8xdvuCJOCgR1X2edwIYoTzIvLpciUTfHV2iKtKhwQO9PY43bSYRgc_aem_us-fbc5xewci2IxMnefTlANémeth Zsolt csütörtökön az InfoRádió vendége volt, ahol azt mondta, továbbra is úgy látja, hogy félfordulatra van szükség, illetve „amennyiben Magyarország ezt a félfordulatot végrehajtja, akkor a Fidesznek ebben támogatnia kell a kormányzatot”.A politikus úgy vélekedett, a korábban folytatott konfrontatív politika nem tartható fenn a Európai Unióval szemben, és a Fidesz akkor hű önmagához, hogy ha visszatér ahhoz az Európa iránt elkötelezett magatartáshoz, ami egyébként a működésének, a történelmének a meghatározó vonulata volt. Szerinte ugyanakkor az uniós forrásokat akkor is megkapta volna az ország, ha a Fidesz nyerte volna a választást.Németh ezután arról beszélt, fontosnak tartja, hogy „ne tápláljunk tovább illúziókat Oroszország vonatkozásában”, és szembe kell helyezkednie a Fidesznek azzal, hogy kialakult egy oroszpárti arculata.Látnunk kell azt, hogy az oroszországi magatartás az elmúlt években egyfajta hibrid fenyegetést jelentett, és ezt a hibrid fenyegetést komolyan kell venni, és Magyarországnak is el kell indulnia a bizonyos értelemben vett függetlenedésnek az útján, az orosz gazdaságtól, politikától való függetlenedésnek az útján– fogalmazott Németh Zsolt, hozzátéve hogy a háború lezárása után nem lehet majd úgy tenni, mintha mi sem történt volna. https://www.youtube.com/watch?v=Kq8SCoPjYfc&t
A fideszes Németh Zsolt szerint el kell indulni az Oroszországtól való függetlenedés útján
„A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség”.










