Gyanúsítottként hallgatott ki a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy vállalkozót, aki több millió forinttal kenhetett meg egy kormányhivatali osztályvezetőt.A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozó közel egymilliárd forint állami támogatás elnyerésére nyújtott be pályázatot a kormányhivatalhoz. A megalapozott gyanú szerint az üzletember egy közvetítőn keresztül állapodott meg az osztályvezetővel abban, hogy az elnyerni kívánt összeg 3 százalékát odaadja nekik, ha pozitívan bírálják el a pályázatát.A vállalkozó a pályázatot elnyerte, így az előzetes megállapodásnak megfelelően első részletként április elején 12,6 millió forintot adott át a közvetítőnek, aki ebből 5 millió forintot adott tovább az osztályvezetőnek.Amikor az osztályvezető megtudta, hogy az üzletember ismét pályázatot adott be 440 millió forint támogatásra, azzal kereste meg a korábban közvetítőként közreműködő férfit, hogy ismét ajánlják fel a segítségüket „a gördülékeny ügyintézésben”.A pályázó ekkor 6 millió forintot ígért az osztályvezető és társa közreműködéséért, amit július 2-án át is adott a közvetítőnek. Az osztályvezető a neki járó összeget július 3-án vette át, ekkor fogták el a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével.Az osztályvezetőt azóta letartóztatták, a vállalkozó és a közvetítőként eljáró férfi szabadlábon védekezik.Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Horváth Szabolcs
Korrupcióval gyanúsítják a vállalkozót, aki pályázatai kedvező elbírálásáért fizethetett kenőpénzt egy kormányhivatali osztályvezetőnek
A gyanú szerint több millió forinttal megkent kormánytisztviselőt már letartóztatták.










