A fél világ azon vitatkozik a szerdai elődöntő óta, hogy hiba volt-e Thomas Tuchel részéről, hogy 1-0-s vezetés után beparkolta a buszt, és védeni akarta az előnyét – ami végül nem jött össze.

A BBC több forrásból is úgy értesült, hogy az angol válogatott kulcsemberei közül többen is csalódottak voltak a szövetségi kapitánynak a meccs hajrájában elővezetett defenzív felfogása miatt. Az érintett játékosok úgy érezték,

Tuchel taktikai változtatásai és cseréi azt eredményezték, hogy az angol csapat nagyon magára húzta az argentinokat, és nehezményezték, hogy a vezetés birtokában nem helyeztek nyomást az ellenfélre, hogy ezáltal távolabb tartsák őket a kapujuktól.

Néhány játékos egyértelműen azt vallotta, hogy bátrabbak és merészebbek is lehettek volna a meccs utolsó szakaszában – nem feltétlenül úgy, hogy ész nélkül rohanjanak előre a második gólért, hanem megtalálva az egyensúlyt az argentin nyomás elhárítása és aközött, hogy támadásban azért ők is gondot okozzanak az ellenfélnek.

Nem volt a terv része, hogy ennyire mélyen játsszanak