A sárgabarack nálam a hazai gyümölcsök királynője. Mikor mézédesre érik, egyszerűen nem lehet abbahagyni, a józan eszemmel kell viaskodni hedonista énemnek, melyet végül a gyomor érveivel győznek meg. A kajsziból készült lekvár a gasztronómiában ugyanazt az arisztokrata rangot birtokolja, mint az eper. Viszont a fánk és a palacsinta vonatkozásában ez már szintén a királynői magasság.

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kis falusi házunk nagy kertjében örököltünk egy sárgabarack fát, ami annyi gondozást igényel, hogy az elszáradt és a befelé növő ágait szoktam metszeni, a törzsén egy nagyobb sebet lekezeltem és nem kínzom vegyszerekkel.

Tavaly is szépen termett, előtte szinte egyáltalán nem, mert a beporzási időben nagyon rossz idő volt. Idén viszont rekordterméssel kényeztetett el minket. A hétvégén az első nagyobb érést szedtük le, a fa alól gyűjtöttük a lehullott gyümölcsöt, kicsit meg is rázogattuk, hogy a fán maradt érett társak is leugorjanak. Két ládát szedtünk össze, nagyjából 20-25 kilóra saccoltam.

Most pedig megosztom a mi házilekvárunk receptjének folyamatait a gyümölcsszedéstől és dunsztolásig.

(Egyébként érdemes vásárolni is, főleg, ha találunk termelőt a környéken. Az idei baracktermés nagyon jó, befőzésre már 1000 forint körüli árakon lehet vásárolni.)