Meglehetősen általános, hogy a professzionális politikusok gazdasági kapcsolatokat ápolnak, ahogyan az is, hogy politikusi pályájuk végén vagy azt megszakítva valamilyen pozíciót vállalnak egy cégnél. Viszont más országokban olyan semleges cégek jöhetnek szóba, amelyeknek előzőleg nem volt közük az adott politikus munkájához – mondta Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere a Népszavának, annak kapcsán, hogy Szijjártó Péter lemondott parlamenti mandátumáról, és a kínai autóipari multihoz, a BYD-hez szerződött, és a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetője lesz.
Jeszenszky példaként Gerard Schröder német kancellárt említetette, aki a politikától való visszavonulását követően az orosz Gazpromhoz szerződött, ami miatt még mindig sokan hazaárulónak tartják hazájában, pedig amikor hatalmon volt, nem finanszírozta a gazpromot.
Súlyos tízmilliárdok
A volt külügyminiszter emlékeztetett, hogy a cég, ahová viszont Szijjártó szerződik
olyan beruházásokra kapott súlyos tízmilliárdokat, amelyek indokoltsága gazdasági és környezetvédelmi szempontból is erőteljesen megkérdőjelezhető.











