Az amerikai hadsereg péntek hajnalban befejezte az iráni célpontok ellen csütörtök este indított legújabb támadást - közölte a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
A parancsnokság közleménye szerint part menti megfigyelő és légvédelmi állásokra, továbbá katonai logisztikai infrastruktúrára mértek csapást. Az amerikai hadsereg hatodik egymást követő éjszaka támadott iráni célpontokat pénteken, az akció közel nyolc órán át tartott. A CENTCOM hozzátette, hogy több mint 50 ezer amerikai katona teljesít jelenleg szolgálatot a Közel-Keleten.
Donald Trump elnök csütörtök este a nemzethez intézett beszédében (amiben főleg azzal foglalkozott, hogy Kínát a 2020-as választásokba való beavatkozással vádolja) azt mondta, hogy az Egyesült Államok „nagy győzelmet arat Iránban” és „ennek a munkának a gyümölcsét nagyon-nagyon hamarosan látni fogják”.
Pillanatkép az Iráni Forradalmi Gárda által 2026. július 14-én közzétett videofelvételről, amin állítólag az látható, hogy ismeretlen helyről rakétákat indítanak amerikai célpontok felé Bahreinben és Kuvaitban.
Fotó:














