Mint arról a HVG is beszámolt, az IKEA dolgozói szerdán 20:30-kor ismét sztrájkba léptek, az őket képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerda délután azt közölte, hogy a munkabeszüntetés csütörtök reggel 6-ig fog tartani, azonban negyedórával előtte közölték:az éjszakai szakasz után csütörtök reggel 6 órától 15 óráig a mai napra is sztrájkot hirdetett a KASZ-IKEA alapszervezet sztrájkbizottsága, az IKEA valamennyi hazai üzletére és telephelyére vonatkozóan.A bútoráruház magyarországi dolgozói legutóbb szombaton tiltakoztak munkabeszüntetéssel, miután a vállalat vezetése a csütörtöki, két órás figyelmeztető sztrájkjuk után is elutasított a szakszervezet öt pontos követelésének béremelésre vonatkozó pontját. A dolgozók egy, a menedzsment tagjaira nem vonatkozó, egységes 6 százalékos alapbéremelést szerettek volna elérni, amitől a vezetés elzárkózott.Karsai Zoltán, a KASZ elnöke a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy a dolgozók kevesellték a hétvégi sztrájk kétórás időtartamát, úgy tűnik, a zátonyra futott tárgyalásokat látva a szakszervezet is úgy döntött, eljött az ideje a komolyabb akcióknak.A cég vezetése július 14-én közölte a KASZ-szal, hogy hajlandó lenne elfogadni négyet az ötpontos követeléscsomagból, azonban csak azokat, amelyek nem kerülnek pénzbe – mondta a HVG-nek Karsai Zoltán, a KASZ elnöke, ugyanis a 6 százalékos általános, mindenkire kiterjedő béremelést nem fogadta el a vezetőség. A részletekről ebben a cikkben számoltunk be: https://hvg.hu/kkv/20260716_ikea-sztrajk-kasz-karsai-zoltan-munkabeszuntetes-beremeles-kiskereskedelemAz IKEA az elmúlt 4-5 évben, tehát pont a legnagyobb áremelkedést hozó években hagyta abba az inflációkövető bérezést, ezekben az években jelentősen csökkent a dolgozók fizetésének vásárlóereje.Az IKEA kiadott egy közleményt is, amelyben azzal büszkélkedett, hogy az elmúlt 3 évben összesen 1,5 milliárd forintot fordított „a munkatársi fizetések és juttatások fejlesztésére”. Azonban ez 36 hónappal és 1600 dolgozóval számolva mindössze havi bruttó 26 ezer forintos emelést jelent.
Tovább folytatódik az IKEA dolgozóinak sztrájkja, délután 3-ig nem veszik fel a munkát
Szintet lépett a munkabeszüntetés a múlt hétvégi kétórás figyelmeztető leállások után.













