Ahogy arról a 24.hu is beszámolt róla, jelenleg is kómában van az a férfi, akit újra kellett éleszteni egy július 8-i rendőri intézkedés után Százhalombattán. A férfival szemben a megjelent információk szerint drogfogyasztás miatt intézkedtek, ő azonban ellenszegült. A rendőrök ennek folyományaként – szemtanúk szerint – többször meglőtték a férfit sokkolóval, lerohanták, földre vitték, rugdosták és bántalmazták.
A fejére mért ütésektől az intézkedés alá vont férfi elvesztette az eszméletét, majd a légzése is leállt, az egyik rendőrnek kellett újraélesztenie. Keddi cikkünkben írtuk, hogy a férfi agyában ödéma keletkezett a bántalmazás hatására, ami még nem szívódott fel, öt nap múlva fogják megkísérelni a felébresztését.
Az eset sajtóvisszhangjára reagálva most közleményt adott ki a a rendőrség „Nem voltunk erőszakosak, durvák, kegyetlenek!” címmel. Ebben előbb jelezték, hogy a rendőri intézkedés körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, így arról további információt nem is közölhetnek, ezt követően viszont kijelentették, hogy kötelességünknek érzik, hogy kiálljanak a munkatársaik mellett.
Kollégáink egy autó sofőrjét vonták intézkedés alá, aki zavartan viselkedett, a rendőrökkel nem volt együttműködő és aktívan ellenállt. A járőrök figyelmeztették a férfit, de mivel az nem hagyott fel az ellenszegülő magatartásával, így kényszerítő eszközt alkalmaztak vele szemben. A sajtóban és a közösségi médiában megjelent állításokkal ellentétben rendőreink nem voltak erőszakosak, durvák, sem pedig kegyetlenek!









