Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!82 éves korában, hosszú betegség után meghalt Szántó Imre boksz mesteredző, aki szövetségi kapitány volt az utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács Kokó István atlantai sikerének idején, jelentette be a Magyar Bokszszövetség a weboldalán. Azt írták, hogy Szántó Imre nyolcvanas évek végén került a junior válogatott élére, majd Papp László mellé a magyar felnőtt válogatotthoz.Az 1992-es barcelonai olimpia után nevezték ki szövetségi kapitánynak, a posztot 12 évig, egészen az athéni olimpiáig töltötte be. Kovács Kokó István az irányításával 1996-ban olimpiai bajnok, majd ő és Erdei Zsolt egy évvel később Budapesten világbajnok lett, írták. Madár 2000-ben Sydneyben olimpiai bronzérmet is nyert.A szövetség szerint Szántó Imre, „Öcsi bácsi” az elmúlt években visszavonultan élt, de tavaly még ott volt a Magyar Ökölvívók Szövetsége centenáriumi ünnepségén, és ahogyan tavasszal Papp László 100. születésnapján is, akkor már betegen. A korábbi szövetségi kapitány szeptember 7-én lett volna 83 éves.