Korábban egyeztettünk arról, hogy hol tudnék a leghatékonyabb lenni, hogy társadalompolitikai, vagyis az emberközpontú gondolkodás rendszerszinten és strukturálisan érvényesüljön az állam újjáépítésében. A szociális miniszterség is felmerült, de elfogadtam Magyar Péter érveit, hogy nem szerencsés miniszteri székből horizontálisan összehangolni az ágazatok működését, mert akkor egy miniszter óhatatlanul a többiek fölé kerül ezzel a felhatalmazással. Én elfogadtam ezt az érvet azzal, hogy a kormányzás fundamentumának továbbra is egy nemzeti társadalompolitikai stratégia kell, hogy alapja legyen, ahhoz pedig többek között az ágazatok közötti együttműködést kell kialakítani. Így született meg az a döntés, hogy ez a szerepkör a Miniszterelnökségen van
– nyilatkozta a Válasz Online-nak Bódis Kriszta.
A nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos az interjúban arra kérdésre, nem fáj-e neki, hogy nem lett belőle miniszter, azt mondta: „Nem fáj, a mostani pozícióm ideális.”
Bódis kifejtette: a Tisza társadalompolitikájának lényege, hogy az emberek problémái nem minisztériumok szerint működnek. Az ember életében az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás, a mentális jóllét vagy akár a lakhatás nem különálló területek, hanem egymásra ható tényezők. Ezért az államnak szolgáltatások és intézmények szintjén sem külön-külön, hanem összehangoltan kell működnie.










