Az USA Iránt, Irán a Hormuzi-szoroson áthaladó tankerhajókat támadott hétfő éjjel. Trump megsarcolná az áthaladó forgalmat, Irán szerint azonban nekik járna a kompenzáció, mert valójában ők biztosítják a forgalom „biztonságát”.

Az egymás utáni harmadik éjszaka is folytatta az Irán elleni támadásokat az Egyesült Államok – számolt be a Reuters. Irán a támadásokra azzal reagált, hogy célba vett két, az USA-val szövetséges Egyesült Arab Emirátusok zászlaja alatt hajózó tankerhajót, miközben azok a Hormuzi-szoroson haladtak át. Az egyik hajó fedélzetén egy indiai nemzetiségű matróz az életét vesztette.Irán azzal indokolta a két hajó megtámadását, hogy azok megsértették a törvényeiket, mivel kikapcsolták navigációs rendszerüket, és egy olyan útvonalon akartak haladni, amelyen kitermelés zajlik. A lövéseket leadó iráni Forradalmi Gárda ugyanakkor nem erősítette meg, hogy az általuk célba vett két hajó azonos lenne azzal a kettővel, amelyet az Emirátusok közlése szerint támadás ért.Az Egyesült Arab Emirátusok szerint a halott matrózon kívül a két hajó fedélzetén nyolcan megsérültek, ebből négyen súlyosan. A támadást követően mindkét tankeren tűz ütött ki, de ezeket az Emirátusok belügyminisztériuma szerint kezelni tudták. Mindeközben az iráni állami média amerikai támadásokról számolt be az ország több területén, például Busher kikötővárosban. A támadások tényét az amerikai hadsereg is megerősítette. Tájékoztatásuk szerint a csapások célja az volt, hogy megakadályozzák Iránt a kereskedelmi hajóforgalom elleni támadások végrehajtásában.A lövésváltás után Donald Trump amerikai elnök és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a közösségi médiában egymásra licitálva próbálták bizonygatni, hogy melyikőjük országa „a Hormuzi-szoros védelmezője”. Előbb Trump saját közösségi oldalán érvelt amellett, hogy a szoros továbbra is nyitva van, kivéve az iráni vagy Iránnal üzletelő hajókat. Ettől a pillanattól kezdve az USA lesz »a Hormuzi-szoros védelmezője«, és mint ilyen, az igazságosság jegyében az áthaladó áruforgalom 20 százalékának megfelelő visszatérítést fog kapni– jelentette be az amerikai elnök. Aragcsi erre azzal reagált, hogy cinikusan megjegyezte: „az amerikai elnöknek igaza van, aki biztosítja a Hormuzi-szoros biztonságos közlekedését, azt kompenzálni kellene”. Ez a „védelmező” azonban szerinte eddig is Irán volt, és ezután is így marad, ezért nekik járna a pénz.A 20 százalék természetesen túl sok. Mi igazságosak leszünk– üzente az iráni külügyminiszter az X-en. https://x.com/araghchi/status/2076728062662557961A támadások hírére a Brent olaj ára hordónként 85 dollár környékére emelkedett, legutóbb egy hónappal ezelőtt járt ilyen magasan. Nagyon ugrott a WTI nyersolaj árfolyama is, amely megközelítette a 80 dollárt.Nyitókép: AFP