Két héttel azután, hogy utoljára pályára lépett a jelenleg is zajló futball-világbajnokságon, holtan találták meg otthonában a 25 éves Jayden Adams dél-afrikai válogatott középpályást – írja a Guardian.A dél-afrikai Mamelodi Sundowns focistája a vébén három mérkőzésén is játszott: a nyitómeccsen, amelyen a dél-afrikai válogatott 2–0-ra kikapott Mexikótól, a Csehországgal vívott 1–1-es döntetlen alkalmával, majd a kispadról szállt be a Dél-Korea elleni meccsen június 25-én, amelyet a dél-afrikaiak nyertek 1–0-ra. Így ő is része volt annak, hogy a dél-afrikaiak történetük során először bejutottak az egyenes kieséses szakaszba, ám a csapat utolsó meccsén, amikor 1–0-ra kikaptak Kanadától, nem lépett pályára.A dél-afrikai sportminiszter a haláleset kapcsán kiadott közleményében azt írta: „A dél-afrikai futball elveszítette az egyik legnagyobb fiatal tehetségét, és a nemzetünk a családjával, a csapattagjaival és azokkal a milliókkal együtt gyászol, akik végignézték, hogyan válik ígéretes akadémistából válogatottá.” Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke is kifejezte együttérzését.A rendőrség közölte: nyomozást indítottak a haláleset körülményei miatt. A focista holttestét Cape Town-i házában találták meg szombat reggel.Adams kilencszer szerepelt válogatott mérkőzésen, és egy gólt lőtt ezekben a színekben, a selejtezők során. A Mamelodi Sundownsszal idén megnyerte az afrikai Bajnokok Ligáját.