A minap ez a cím jött fel a feedemben: „Mi az a legfontosabb dolog, amit az emberiség örökre elveszített a technológia fejlődésével?” A cikk írója megkérdezett erről egy AI-modellt is (nem várt fordulat), ami azt mondta: a legnagyobb veszteségünk a nem számított idő megélése. Tök igaza van. Hogyan függ ez össze a kulturális közszolgálat szükségességével? Távolról indítok, de maradjanak velem.Persze elveszítettünk még rakat másik dolgot – a figyelmünket, az unatkozás áldásos tevékenységét, fizikai kapcsolódások sokféle báját –, de maradjunk a nem megszámolt időnél. Nincs is igazán jó kifejezésünk arra, hogy milyen, amikor csak vagyunk, létezünk az időben. Az idő számításának története nem egyszerűen a napóráktól a mechanikus majd digitális órákig vezető utat takarja. Arról a sokkal régebbi – tudományos, filozófiai, történeti, művészeti irányzatokban bőséggel tárgyalt – kérdésről van szó, hogy mit jelent mérni az időt. Mikor és miért kezdtünk bele, hogyan tették ezt különböző kontinensek különböző lakói? A megszerkesztett idő rengeteg szempontból jó dolog: utazás, globális kereskedelem, most mutasd meg, satöbbi. De hogyan vált az idő kimért vádlónkká, ami létezésünk minden pillanatában képes számon kérni bennünket? Hasznos volt az előző 5 (darab) perced, napod, éved? A hard day, a tough week, a difficult month, a trying existence. Hogyan lett az idő – pénz? Miként alakította mindezt az ipari forradalom, a közvilágítás, a kapitalizmus? Jobban nem megyek bele ebbe az amúgy borzasztóan érdekes és szerteágazó témába (ajánlom megint Jenny Odellt és legfrissebb könyvét, a Saving Time-ot épp minderről), hogy közelebb jussak ennek a levélnek a főszereplőjéhez: a haszontalannak titulált időhöz.Megnövesztettük ezt a rohadt nagy agyat, aztán mi hasznunk belőle? – kérdezte Kurt Vonnegut csodásan negatív utópiájában, a Galápagosban.A haszon szó rögtön magával hozza a kapitalista profit logikáját: hasznos az, ami termel. Ha így olvassuk, a haszontalan emberek és dolgaik nem növelik a GDP-t, nem pörgetik a gazdaságot. Túllépve ezen a megközelítésen elmorfondírozhatunk azon, hogy ki szerint és mi számít hasznosnak (néznék erről parlamenti közvetítést). Milyen a kapitalista logikán kívüli haszon? Az a hasznos idő, ami nem hoz profitot? Sokféle válasz létezik erre a kérdésre: az alvás, a játék, a gondoskodás – vagy a kultúra. A kultúra, ami nem feltétlen piacra termel és nem is arról él – nem tud, vagy tudatosan nem is szeretne hasznos lenni a szó kapitalista értelmében, akár egyenesen kapitalizmusellenes. Az alapelv, hogy majd a piac eldönti, mi érdemes a fennmaradásra, vak számtalan művészeti formára. Jobb szó híján az alternatív vagy kortárs műfajok a legjobb példák, hiszen nem vonzanak nagy tömegeket, eleve nem olyan a kreatív természetük. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy kompromisszummentes alkotói tevékenység népszerű, és a piaci logikába illeszthetően nyereséges;nyakló nélkül és közösen kellene támogatnunk bármit csak azért, mert underground;ne lenne releváns ezen a területen az önkéntes munka; a niche műfajok alkotói ne a társadalomban élnének, ne pénzbe kerülne számukra a festék vagy a világosítás. Alkotók és szervezők, hacsak nem élnek barlangban, ugyanúgy megkötik a társadalmi szerződést. Adóznak, leviszik a szemetet, és egy működő államban ellátja őket az orvos, megvédi őket a rendőr, élvezhetik a közvilágítást. Hogy a művész és az őt támogató infrastruktúra megéljen, szükség lesz pénzre (valami, amiben egyetértünk, Hankó Balázs és én). A tisztán piaci logika viszont megfoszt bennünket megannyi lehetőségtől, a dilettáns és korrupt pénzosztással pedig mintha éppen leszámolóban lenne az ország. Dönthessen hát a hozzáértő szakember, pályáztató, kurátor vagy újságíró is: érdemes-e akár anyagi támogatásra, akár megjelenésre, kritikára vagy kérdésekre egy adott kulturális projekt. A nem GDP-re optimalizált kultúra nemzeti alap, helye van a szintén piaci logikán túl működő közszolgálati médiában is. Lehet, legközelebb az M1-en ajánlanak valami jó programot.A kulturális kommunikáció sötét verme: event, megvan már?Itt állunk nyakig Zuckerbergben, pedig kért belőle a fene. A bigtech alapszolgáltatásai ellen menni melós tevékenység. Éveket adtunk az algoritmusoknak az életünkből, emberi kapcsolataink élnek rajtuk keresztül – és a nagy social platformokon keresztül szervezzük a kulturális életet is. Még Pest egyik legandergrandabb-balos-punk helyszínének is van Facebook-hozzáférése. Nyilván lehetséges kikerülni és ellenforradalmat indítani, mindig örömteli egy-egy fuck Facebook címmel ellátott krétás programtáblát látni, de ez olyan szélmalomharc, amire épp az ezen a területen túldolgozott csapatoknak ritkán marad erejük. Megcsinálják inkább az eventet, kifizetik a hirdetést, és kontentet izzadnak. Legyen, ami pörgeti az algoritmust. Minél több alternatíva létezik Zuckerberg megkerülésére, annál jobb lesz mindannyiunknak.Olyan kevés időt töltünk haszontalanul, pedig minden lehetséges kutatás szerint erre nagy szüksége van a marha nagy agyunknak (például, például). Hírlevelekből is meg lehet tudni, hova érdemes elmenni ebből a célból. Kezdem szokásosan az adott időszakban látogatható kiállítással, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu. >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> KIÁLLÍTÁS A HETEKBEN ROVATUNKHol? Szépművészeti MúzeumMi? Vasarely 120Miről? „Victor Vasarely születésének 120. évfordulójához kapcsolódva nagyszabású, retrospektív kiállításon mutatjuk be a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált alkotó életművét. A kiállított művek jelentős része a budapesti és pécsi Vasarely Múzeumok gyűjteményeiből származik, de kiegészül az aix-en provence-i Fondation Vasarely kölcsönzésével. A jól ismert és Magyarországon még sohasem látott alkotások együttese lehetővé teszi, hogy a látogatók teljes képet kapjanak Vasarely művészetéről.”Mikor? Augusztus 16-ig.