Haaland a brazilok ellen duplázott, utána a csapattal együtt ünnepelt a rituálénak megfelelően – Fotó: Mauro Pimentel / AFPHogy Norvégia a téli olimpián négy évente ámulatba ejti a világot, az már nem meglepő, 2014 óta folyamatosan ők nyerik a nemzetek versenyét, idén a rekordot jelentő 18 aranyérem mellett begyűjtöttek még 12 ezüstöt és 11 bronzot. Mindezt úgy, hogy a bobbal és a szánkóval egyáltalán nem foglalkoznak, mert drága sportnak gondolják. A világ egyik leggazdagabb országa megtehetné, hogy a műkorcsolyára is képez edzőket, megteremti a versenyzési feltételeket, de érezhetően kidobott pénznek gondolnák.A tokiói olimpián 2021-ben atlétikában törtek előre (Jakob Ingebrigtsen és Karsten Warholm is győzött), de strandröplabdában is aranyérmes férfi párost neveltek ki, plusz a férfi triatlon aranyérme került az országba. Mivel Rióban mindössze négy bronzérmük volt, ez már érezhető javulás, és 2024-ben ugyanúgy négy aranyat ünnepelhettek.Emellett az övék a világ legjobb sakkozója, Magnus Carlsen, van egy extra képességű golfozójuk, Viktor Hovland. Már ez sem lenne kevés, egy 5,6 milliós lakosú országtól, és akkor most még itt a foci.Korábban is voltak jó képességű játékosaik, de csapatszinten nem tudtak olyan magasságba érni, mint most. Brazília legyőzése a nyolcaddöntőben csak hab volt a tortán, de jó is nézni a pályán a játékosaikat, mert nem kizárólag az erő és a fizikum dominál. (Angliával szombaton 23 órától találkoznak magyar idő szerint.)A norvég sport rendszerszintű kimagasló teljesítménye természetesen nem a véletlen műve, hanem egy olyan modellnek köszönhető, ami az első pillanattól az örömre helyezi a hangsúlyt, a korosztályos bajnokságokban ismeretlen fogalom a tabella. A norvég sport emellett integrálja a tudományos vívmányokat, az egyetemi kutatásokat kiemelten fontosnak tartják.A legnagyobb futballsztár, Erling Braut Haaland példáján keresztül mutatta meg a Guardian az ottani sport gyakorlati működését.Hatéves volt, amikor 2007-ben a szabályokat felülvizsgálta a Norges Idrettsforbund (NIF), vagyis az ország sportért felelős irányító testülete. Az édesapja, az egykor a Leedsben légióskodó Alf-Inge Haaland elmondta, a következő nyolc évet kézilabdával, atlétikával és sífutással, valamint futballal töltötte. A norvég kézilabda-válogatott már azelőtt kiszemelte, hogy 14 évesen a focit választotta volna. Nem meglepő, 194 centis magasságával, és remek koordinációjával zavarba tudta volna hozni a legkeményebb védőfalat is, de végül nem erre képezték ki.Mivel a négy sportág egyszerre volt jelen az életében és a mindennapjaiban, az arra is rámutat, hogy kitolták a kiválasztást és a specializációt, ami egyértelműen szembemegy a trendekkel. Sokszor halljuk, hogy nem elég korán elkezdeni, és ha valaki későn választ, az éveket veszít el, hiszen nem foglalkozik 10 ezer órát a sportágával, ami az általános felfogás szerint szükséges az alapokhoz.14 évesen sok helyen a világban már gyakorta abbahagyják gyerekek (esetleg eltanácsolják őket), Norvégia viszont ekkor fekszik rá igazán a speciális képzésre. Addig nem veszteseket akarnak nevelni, hanem sok kis apró győztest, akiknél a sport szinte észrevétlenül az életforma részévé válik, és ott is marad a nyugdíjas korig.A szemléletük egyértelmű: a más sportágakból eredő képzettség is hasznossá válik majd egyszer.A focirendszer sajátossága: kilencéves kor alatt a gyerekek csak helyi klubmérkőzéseken játszanak. Nincsenek eredménylisták, bajnoki tabellák és nincsenek trófeák sem. A regionális versenyek 11 éves korban nyílnak meg, bár az eredmények és a helyezések másodlagosak. Egy norvég sportoló csak 13 évesen vehet részt bármilyen, országos bajnoksághoz hasonló versenyen – írta a Guardian. Ha egyéni sportágakban rendeznek versenyeket, akkor mindenki kap érmet, nemcsak az első három helyezett.Haaland képzettségében nem nehéz felfedezni a kézilabdás múltat, a fejelő mozdulatainál ez gyorsan ki is derülhet, nagy lövései pedig a síeléssel megerősített csípőjének is köszönhetőek.Csatártársa, Alexander Sørloth apja szintén focista volt, és az 1994-es vb-n is részt vett. Sørloth trondheimi gyermekkorát a foci mellett a kézilabda és gyorskorcsolya töltötte ki, ő is későn, 14 évesen fordult végérvényesen a foci felé, ahol aztán remekül érvényesült.A kapus Ørjan Håskjold Nyland idősebb volt a két említett játékosnál, de ettől még az ő életére is érvényes a tétel, hogy a kézilabda valamint a sí jól megfért a labdarúgás mellett.„Norvégiában az a tehetséges játékos, aki a legjobban szereti a játékot, olyan játékos, aki felelősséget vállal a saját fejlődéséért, és aki felelősséget vállal a csapat fejlődéséért is. Nem mérjük a labdakezelést, a sebességet és hasonló dolgokat. Azzal kezdjük: szereti-e a játékos ezt a játékot?” . ismertette a norvég utánpótlásképzés filozófiáját Håkon Grøttland, a Norvég Futballszövetség játékosfejlesztési vezetője.Összességében Norvégia azt mutatta meg, hogy érdemes a türelemre építeni a gyermekkorban az állandó eredménykényszer helyett. Mert az eredmény elvárásokkal és óhatatlanul nyomással is jár. „A legfontosabb, hogy ne helyezzünk túl nagy nyomást a gyerekekre” – ezek már Erik Thorstvedt, a norvég válogatott és a Tottenham korábbi kapusának szavai. „Élvezd, amit csinálsz, és tedd az életedben a legjobban szerethető dologgá, amit csinálsz” – hangzik a mottó.A norvég futballsikerek egy másik összetevője a bő két évtizede elkezdett infrastrukturális fejlesztések. Az ország klímája kevéssé alkalmas arra, hogy egész évben focizzanak, de a műfüves pályaépítési program ezt megváltoztatta, és a norvég játékstílus is átalakult. A focisták egyre technikásabbá váltak, nemcsak a keménységből, az iparos jellegű játékból kellett már megélniük a csapatoknak. 2016 és 2025 között 539 pályát építettek, és másik 586-ot felújítottak.