Lassan porlad Orbán tévedhetetlenségének mítosza, de nehezen múlik a háborútól és a migránsoktól való félelem a legfideszesebb településeken – derült ki, amikor a jobbára súlyosan hátrányos helyzetű borsodi és somogyi községekben, kisvárosokban jártunk bő két hónappal a választás után.
Különös módon indokolja a fővárostól 225 kilométerre fekvő Szendrő szegénysorán élő Márk, hogy miért tart ma kicsit kevésbé a háborútól, mint néhány hónappal ezelőtt. „Magyar Péterék visszaadták az aranyrudakat Ukrajnának, csak nyugodtabbá vált most a viszony velük” – magyarázza a párjával három kisgyereket nevelő férfi, hogy miként kombinál a hozzá eljutó félinformációk alapján. Áprilisban a Fideszre szavazott, de ma már nem rájuk voksolna. Azért bizonytalanodott el, mert egyre többször látja, hallja a tévében Magyar Pétert, „és szimpatikusnak tűnik”; abban sem biztos már, hogy valós volt a háborús veszély. Márk, aki állítása szerint már a fővárosban is csak feketén talál munkát, abban reménykedik, hogy igaz, amiket az új kormányfő ígér, és jobbra fordul a sorsuk. Ő majd akkor kezd el igazán hinni neki, mondja, ha tényleg lesz valami az ígért iskolakezdési támogatásból, mert hatalmas segítség lenne nekik az a százezer forint. Ha komolyan gondolta ezt, és a családja valóban a rászorulók közé tartozik, akkor ma már alighanem Tisza-párti, hiszen hivatalossá vált, hogy jár az iskolakezdési pénz a nélkülöző családoknak.Az alábbi képre kattintva galéria nyílik. Riportereink Szendrőn, Rakacán, Bódvalenkén, Tornanádaskán, Felsőgagyon, Csenyétén és Fájon jártak.A Szendrő szélén, egy beszakadt tetejű házban élő Gábor viszont ma is kitart amellett, hogy rosszul választott az ország, és a fideszes propagandát idéző magyarázattal áll elő: „Most még csak a miniszterek és a képviselők fizetését csökkenti Magyar Péter, de aztán sorra kerülnek majd az egyszerű emberek is, a pénzt meg majd küldi az ukránoknak.” Épp ezért ő ma is hisz a Fidesznek; attól tart, még rosszabbra fordulnak a dolgok, bár azt nem tudja megmondani a villany, víz és gáz nélküli, romos házban élő munkanélküli férfi, hogy az ő élete miképpen tudna még nehezebbé válni.







