Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Jegyzetet tett közzé Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport frissen kinevezett, ideiglenes főszerkesztője, miután hétfőn azonnali hatállyal kirúgták a lap éléről Szöllősi Györgyöt. Somogyi szerint elődje döntései megosztották a szerkesztőséget. „Vannak munkatársak, akik szerint megbocsáthatatlan dolgok történtek a lap szellemisége ellen” – írta a megbízott főszerkesztő.„Most pontosan látni: a kollektíva tagjaiban jelentős feszültség halmozódott fel, amelyet a politika túlzott beáramlása okozott – a sportba és a sportlapba egyaránt”– fogalmaz Somogyi, aki eddig is a szerkesztőségben dolgozott, és továbbra is elkötelezetten szeretne dolgozni a sportlapért. Szeretné megtartani a lap nyomtatott kiadását is, de szerinte „a gazdasági körülmények e tekintetben egyre fenyegetőbbek.”Somogyi úgy látja, most kivételes lehetőség előtt állnak. Az szerinte vita témája lehetne, hogy a sportba, főleg a futballba öntött pénzmennyiség megfelelően hasznosult-e, illetve lehetett-e volna sikeresebb a magyar válogatott vagy a magyar bajnok a nemzetközi porondon, mint amennyit a kormány rá költött. Szerinte erről megoszlanak a vélemények, de ezt szem előtt tartva tervezi továbbvinni az újságot.Hétfőn kiderült, hogy Szöllősi György korábbi főszerkesztő a Puskás Akadémiánál folytathatja – bár egyelőre nem világos milyen pozícióban. A Nemzeti Sport szerint PR-vezető lesz, az Index szerint viszont sajtófőnökként dolgozik majd.A Nemzeti Sport Kft. tulajdonosi jogait a közmédia gyakorolja, és annak nemrég kinevezett vezetője, Horváth P. András kérte Szöllősi munkavégzés alóli felmentését. A lap vezetésére Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport munkatársa kapott ideiglenes főszerkesztői megbízást. A döntés mögötti céljukként azt tűzték ki, hogy hogy a Nemzeti Sport a jövőben a szerkesztői függetlenség, a szakmai hitelesség és a közszolgálati értékek mentén működjön.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek