Polák Zsóka
Bernardo Atxaga: Obabakoak: Az utolsó szó keresése (Typotex, 2026, 354 oldal)
Vannak könyvek, amelyek egészen véletlenül akadnak az ember kezébe, és valljuk be: olykor az is megtörténik, hogy ebben nagy szerepe van a könyv borítójának. Esetemben az Obabakoakkal pont így történt: otthon felejtettem az épp aktuális olvasmányomat, ettől a ténytől zavarbaejtően meztelennek, fegyvertelennek éreztem volna magam hazafelé a metrón és a villamoson, így körülnéztem a szerkesztőségbe érkezett könyvek közt, amelyek a rovatunk asztalán gyűlnek takaros kupacokban. Egy élénkzöld gyíkon és a hozzá tartozó dzsungelhangulatú köteten akadt meg elsőre a szemem, és bevallhatom: ezúttal a borító miatt választottam.
Szerencsémre az a helyzet állt elő, amikor egy izgalmas könyvborító izgalmas könyvet is takar, kiderült ugyanis, hogy a gyíkos könyvfedél épp a baszk irodalom alapművét rejti. Azét a nyelvét, amelyet a világon csak nagyjából 800 ezren beszélnek, a semmihez sem fogható nyelvnek pedig egyáltalán nincsenek nyelvrokonai. Maga Bernardo Atxaga is ezzel kezdi a könyvét: a nyelvéről ír, amelynek „nincsenek testvérei sehol a Földön”. Az idén magyarul is megjelent Obabakoak – baszkul annyit tesz, történetek Obabából – az eredeti nyelvéhez hasonlóan egyedülálló élmény: meghatározhatatlan műfaja és hangulata van, mégis magával ragad.
