A nagy napra New Yorkban került sor, napokig tartó előkészületekkel, utcai lezárásokkal és ezer vendéggel.

New Yorkban utcai lezárások mellett tartották meg Taylor Swift és Travis Kelce szinte utolsó pillanatig titkos esküvőjét a Madison Square Gardenben pénteken.A New York-i városi hatóságok által kiadott, nyilvánosságra került engedély alapján a hivatalosan hajnali 4-ig tartó rendezvényt a rendőrség biztosította, a dokumentumból továbbá az is kiderült, hogy az engedélyt ezer vendégre adták ki. https://hvg.hu/elet/20250826_Eljegyeztek-Taylor-Swiftet-ebxRendőrségi illetékesek arról számoltak be, hogy csütörtökön 100 vendég részvételével tartottak próbát, az érkezők kilétét pedig egy, az épület bejáratánál felállított sátor segítségével tartották titokban. Helyszíni beszámolók szerint az előkészületek napokig tartottak, több kamionnal szállították a felszereléseket a kulturális és szórakoztató létesítményhez.A BBC beszámolója alapján a szertartást nem pap vagy anyakönyvvezető, hanem Adam Sandler vezényelte le. Swift sajtósa emellett arról beszélt, hogy a friss házasok egyaránt Dior-ruhát viseltek, a reprezentatív vendégseregben pedig ott volt mások mellett Gigi Hadid, Hugh Grant és Ethan Hawke is.A sokszoros Grammy-díjas Swift és a többszörös Super Bowl-győztes Kelce tavaly augusztusban jelentette be eljegyzését. https://hvg.hu/elet/20250830_taylor-swift-travis-kelce-eskuvoNyitókép: AFP