Egy földút közepén álló, elhagyatott autóról tett bejelentést a rendőrségen egy járókelő június 10-én Alabamában. A motorja még járt, a sofőrülés mellett ajtó nyitva állt, ám a tulajdonos nem volt sehol. A nem sokkal később helyszínre érkező rendőrök egy nő és egy férfi egymás mellett fekvő holttestét találták meg egy közeli erdőben – írja az AL.com című helyi hírportál.

Miután a holttesteket elszállították, a nyomozók megállapították a személyazonosságukat. A nő: Jessica Folds, 47 éves volt és az alabamai Lanettben lakott. A férfi Daniel Robbins, 44 éves volt és a georgiai Maconban lakott. Az orvosszakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy a nő halálát fojtogatás, míg a férfiét szívroham okozta.

A nyomozók arra jutottak, hogy Daniel Robbins meggyilkolta Jessica Foldsot, majd miközben megpróbált az erdőben megszabadulni a nő holttestétől, szívrohamot kapott és meghalt.

Mike Segrest körzeti ügyész azt mondja, a testek állapotából és abból kiindulva, hogy Robbins autójának még járt a motorja, arra lehet következtetni, hogy az események a holttestek felfedezését megelőző éjjel zajlottak le. Az ügyben még folyik a nyomozás.

Jessica Foldsnak három, már felnőtt fia van. Több helyen is dolgozott, ismerősei melegszívű, mindig derűs, segítőkész emberként írták le.