Feljelentést tettem egészségügyi miniszterként – jelentette be Hegedűs Zsolt péntek este Facebook-oldalán. Az egészségügyi tárca vezetője leszögezte:

Az egészségügyben a közpénzek védelme, a betegek érdeke és az intézmények felelős működése nem lehet alku tárgya.

Mint írta: pénteken feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. „A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült” – jelezte.

Jelentős vagyoni hátrány

Álláspontom szerint az ügyben olyan döntések és mulasztások történhettek, amelyek a kórháznak jelentős vagyoni hátrányt okozhattak