A Promenad24 annak dacára, hogy helyi portál, már többször volt téma az országos sajtóban a lejárató anyagai miatt.

„A Promenad24.hu szerkesztősége tájékoztatja olvasóit, hogy a hírportál internetes oldala határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét” – áll a hódmezővásárhelyi Promenad24 honlapján.A Fidesz és azon belül is leginkább Lázár János közelinek mondható lap többek között lejárató cikket közölt a város korábbi rendőrkapitányáról, Szabó Zsoltról, ami hozzájárulhatott a rendőrtiszt öngyilkosságához, bár ezt Lázár János nem hitte el. Szintén a Promenad24 volt az, amelyik a tiszás adatok tavalyi kiszivárgását követően listázta az adatbázisban megtalálható hódmezővásárhelyieket.Lázár János, aki sokáig a térség országgyűlési képviselője volt, a nyilvánosság előtt mindig tagadta, hogy köze lenne a laphoz, ugyanakkor a Promenad még Navracsics Tibornak is nekiment 2024 elején, amikor a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kezet merészelt fogni Lázár János nemezisével, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel. Annyira beleálltak, hogy a Navracsicsról írt cikksorozat pörgetésére több százezer forintot is ráköltöttek a közösségi médiában. Az ügy vége az lett, hogy a lap akkori tulajdonosa, Rákay Philip személyesen kért bocsánatot Navracsicstól, majd a lapból is kiszállt.