Miután Krasznahorkai László visszautasította, hogy Magyar Művészeti Akadémia (MMA) őt jelölje a Nemzet Művésze elismerésre, a Nobel-díjas író által egy Facebook-bejegyzésben megszólított testület elnöke, Turi Attila nyílt levélben válaszolt pénteken.„Folytatom válaszlevelének zárómondatát: annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell olvasnom” – kezdi az MMA oldalán teljes egészében elolvasható írását, majd kitér arra, hogy az Irodalmi Tagozat ajánlása után úgy döntött, előzetes egyeztetést kezdeményez, és személyes levelében kérdezte meg a szerzőt arról, elfogadná-e a díjat. „Válaszlevelét nem csupán nekem küldte, hanem annak tartalmát nyilvánosságra hozta. Így én sem tehetek mást, mint hogy nyilvánosan is reagáljak válaszára” – teszi hozzá. Turi Attila úgy folytatja, a magyar kultúra rangját emeli, ha méltán elismert kiválóságok együttműködnek, érdemi dialógust folytatnak vagy közelítik egymáshoz az eltérő nézőpontjaikat, ez pedig nem egyszerűen személyes kérdés, hanem a magyar és az egyetemes kultúra iránt viselt felelősségből fakadó kötelesség is.Majd azzal érvel, kudarchoz, a törzsi állapotok fennmaradásához vezet, ha nem teljességben, hanem egyik és másik oldalban gondolkodunk, és elhisszük, hog a másik térfélen állók a problémák mindenekelőtti és elsőszámú felelősei. „Az egymással szembeni kérlelhetetlen elutasítás hosszú évtizedek óta lassú méregként emészti fel közös jövőnket. Lankadatlan elszántsággal számolja fel az együttműködés lehetőségét és iktatja ki a mindenkor elengedhetetlen párbeszéd szerepét” – fogalmaz. https://hvg.hu/360/20260515_mma-tisza-kulturpolitika-alkotmanyTuri Attila szerint a Nemzet Művésze díj „az egyik legnemesebb formája” egy közös nevezőnek, arról ugyanis azt gondolja, hogy „követendő példaként mutatja meg, hogy a kiválasztási folyamatban a művészeti teljesítmény, a szellemi rang játszik meghatározó szerepet”. Kifejti azt is, hogy az elismerés elfogadása nem áll közvetlen összefüggésben, de „annak a jótékony jelzése nemzeti közösségünk számára, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzdeni”. Nyitókép: Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetében, a Hild-villában 2026. június 29-én – MTI/Purger Tamás