Közel száz károsultja lehet egy három éve húzódó ügynek – az ügyfelek kifizették a cégnek az akár milliós összegeket a térkőért, ám azóta sem kapták meg az árut, és a pénzüket is hiába követelik vissza. A vállalkozás tulajdonosa azt állítja, ő is áldozat: csalás és rágalmazás miatt lehetetlenült el a cége működése.

Olvasónk még 2023 februárjában rendelt 435 ezer forint értékben térkövet egy online hirdetés alapján. Előre át kellett utalnia az összeget, és a Wisol Kft. pár napon belüli szállítást ígért neki. A neten elérhető információk alapján megbízhatónak tűnt a cég: 2014 óta működött, panasznak nem találta nyomát.

A kft.-nek pedig minden kérdésére volt válasza. Arra hivatkoztak, hogy a gyártótól úgy tudnak rendelni, ha előre fizetnek, mert csak akkor kezdik legyártani a térkövet, ha megkapták a pénzt. (Mint a hvg.hu az esetről szóló bő két évvel ezelőtti cikkében írja, ez a Covid-járvány alatt kialakult gyakorlat volt.) Csakhogy olvasónk a térkövet azóta sem kapta meg, és a pénzét is hiába követelte vissza.

A károsultak elmentek a tulajhoz, aki rendőrt hívott rájuk