Kadarkai Endre Hallgatlak – Jó tanácsok az élethez című podcastjének vendége volt Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, aki többek közt azt is kifejtette, mit jelentett számára az évekkel ezelőtt kapott diagnózisa.

A színművészt 2020-ban diagnosztizálták daganatos megbetegedéssel, amiből 9 műtét után, 5 év alatt épült fel. Ennek kapcsán Kadarkainak elmondta, hogy előre tudta, hogy beteg lesz.

Én kértem ezt a betegséget, mert tudni akartam, hogy mi ez. És azt is akartam tudni, hogy ezt lehet-e olyan elegánsan csinálni, mint a feleségem és a nővérem. Minden átok és szitkozódás nélkül elmenni

– mondta a színművész, aki úgy fogalmazott, ez által a megrendítő tapasztalat által az önismeret olyan szintjére jutott el, „amit már nem érdemes tudni”.

Szerinte, ha egyszer az ember megkapja a diagnózist, ajándékként kell rá tekinteni. Ahogy a beszélgetés során mondja: