Egy állatorvos és asszisztense pénz ellenében hamisan igazolták kiskutyák életkorát és azt, hogy megkapták a kötelező oltásokat, ezért a Pest Vármegyei Főügyészség minősített vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt ellenük.

A vádhatóság közölte, hogy a Cegléd környéki településen élő állatorvost 2023 júniusában kereste fel egy pár, akik kiskutyák exportjával foglalkoztak.

A jogszabályok szerint a kutyák külföldre szállításához szükséges az ebek veszettség elleni oltása, amire legkorábban az állat 12 hetes kora után kerülhet sor. A külföldre szállításhoz állatútlevélre is szükség van, amely tartalmazza az állat oltásait és annak időpontjait, írja az MTI.

A pár tudta, hogy külföldön a 8–10 hetes kölyökkutyák a legkeresettebbek, így olyan okiratok kiállítását kérték az állatorvostól, amelyek valótlanul igazolják az állatok életkorát és azt is, hogy a kötelező oltásokat megkapták.

A közlemény szerint 2023 júniusa és decembere között az állatorvos és asszisztense mintegy 200 kutya esetében állított ki olyan kisállatútlevelet, amelyben valótlanul igazolták az életkort és az oltás megszerzésére vonatkozó adatot. A pár összesen több mint 3 millió forintot fizetett ki a hamis okiratokért.