2013 és 2016 között működött egy magyar diplomatákból álló kémhálózat Brüsszelben, amelynek azonban a legjelentősebb eredménye az volt, hogy saját magát buktatta le.

Arató László (Eurologus)

A Politico idézett részletesebben az Európai Bizottság belső vizsgálatából, amelynek főbb megállapítását már hónapokkal ezelőtt lehetett tudni. E szerint 2013 után magyar diplomatákból álló kémhálózat működött Brüsszelben. Ennek tagjai a Magyarországot érintő uniós vizsgálatokról, döntésekről szerettek volna információkat szerezni, ennek érdekében az EU-s intézményeknél dolgozó magyarok környékezték meg. A vizsgálat azonban arra jutott: a Bizottság érdekei nem sérültek, bizalmas információk nem kerültek illetéktelen kezekbe. Pjotr Serafin csalás elleni biztos jegyezte a dokumentumot, amelyben többek között az olvasható:A brüsszeli hírszerző tisztek tevékenysége kezdetben diszkrét volt, de 2015-től fokozatosan sokkal nyíltabbá vált.Ez a fokozott aktivitás vezetett végül a kémhálózat lelepleződéséhez, és működése ellehetetlenüléséhez. A vizsgálat megállapítása szerint 2016-ban a magyar kémek le is álltak. Az ügyet egy nemzetközi újságíró együttműködés robbantotta ki, a cikkben a kémek keresztnevének a kezdőbetűjét adták meg. A választási kampányban erre rá is ugrott a Demokratikus Koalíció, amely a monogramok alapján nagykövetségi alkalmazottak nevét is nyilvánosságra hozták, mellesleg azzal vádoltak meg egyes, a követség helyett már a Tisza Párt EP-frakciója mellett dolgozó magyarokat, hogy a hazájuk ellen szolgáltattak ki információt.Ebből az ügyből semmi sem lett, az érintettek tagadták a vádakat, a DK sem állt elő bizonyítékokkal. A vádak hitelességét az is rontotta, hogy közben a brüsszeli magyar közösség tudta ellenőrizni a személyekre vonatkozó félinformációkat.