Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került annak a fiatalnak az ügye, aki egy rendőri intézkedés során több sérülést is szenvedett, ám hiába tett panaszt az eljárás miatt, az ügyészség megszüntette a nyomozás. Még 2019 októberében a 17 éves Schönberger Ádám és két barátja jogosítvány nélkül autózott éjszaka, ám amikor a rendőrök felfigyeltek rájuk, és át akarták vizsgálni a járművet, elmenekültek. Az őt képviselő Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint azért futott el, mert hetekkel korábban szemtanúja volt annak, hogy a testvérét rendőrök verték meg.Miután a fiatalokat sikerült megtalálni az intézkedő rendőröknek – akik közül hárman a helyi rendőrség, ketten a készenléti rendőrség munkatársai voltak –, az egyik rendőr megrugdosta a földön lapuló fiút, majd a fejét elemlámpával ütötte. Kollégája kétszer is mondta neki, hogy hagyja abba a bántalmazást, de hiába. A 17 éves fiatalon testszerte és a fejtetőn is számos zúzódás, bevérzés és horzsolás keletkezett rajta A megbilincselt fiatalemberhez végül mentőt kellett hívni. A hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indított büntetőeljárásban az ügyészség által kirendelt orvosszakértő szerint a szerint a fiú csonttörése lehetett egy öt hónappal korábbi motoros balesete következménye is. Mindeközben egy másik orvosszakértő úgy vélte, hogy nem állja meg a helyét a rendőrök állítása, miszerint a fiatal elesett a sötétben, akkor sérült meg. A Magyar Helsinki Bizottság szerint az ügyészség azonban ezt a szakvéleményt nem vette figyelembe, ahogyan nem hallgatta ki a feltételezett elkövetőt, és járőrtársát sem, és nem tett kísérletet a tanúvallomások és a szakértői megállapítások ellentmondásainak feloldására sem. Miután a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség egy év után megszüntette a nyomozást, a fiú panaszt tett, de az ügyészség elutasította, Schönberger Ádám a Magyar Helsinki Bizottság segítségével ezután a strasbourgi bírósághoz fordult. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nemrég megállapította, hogy a bántalmazást – amire megalapozott gyanú volt – az ügyészség nem vizsgálta ki alaposan: a nyomozás nem volt kellően alapos. Schönberger Ádámnak 5500 eurós kártérítést, úgynevezett igazságos jóvátételt ítéltek meg.„A magyar állami szerveknek meg kellene érteniük, hogy egy rendőr általi bántalmazás soha, semmilyen körülmények között nem lehet »rendben«. Ezeket az eseteket ugyanolyan szigorúsággal kellene kezelniük, mint a rendőrök elleni támadásokat. Itt nem ez történt, így a bántalmazás büntetlen maradt” – mondta el Győző Gábor ügyvéd, aki a sértetti képviseletet látta el az eljárásban. A Magyar Helsinki Bizottságnak emlékeztetett arra, hogy a strasbourgi bíróságot működtető Európa Tanács Miniszteri Bizottsága észlelve a rendszerszintű problémát kiemelt ellenőrzést rendelt el a magyar állammal szemben. „15 év után azonban továbbra sincs érdemi javulás a rendőri bántalmazások kivizsgálásában. A Magyar Helsinki Bizottság idén januárban immáron tizedszer adta be helyzetjelentését és javaslatait a bántalmazások hatékonyabb megelőzésére, feltárására és megbüntetésére. Ideje lenne, ha az állam végre figyelne a civil jogvédők javaslataira” – tették hozzá. https://hvg.hu/itthon/20230119_birosag_emberi_jogok_rendorokNyitókép: Marcus Brandt / DPA / AFP
Egy magyar fiatalnak 5500 eurós kártérítést ítéltek meg, mert bántalmazását nem vizsgálta alaposan az ügyészség
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerint 15 év után továbbra sincs érdemi javulás a rendőri bántalmazások kivizsgálásában.








