Húsz ember meghalt, legalább kilencvenen pedig megsebesültek abban az orosz támadásban, amely Kijevet érte csütörtökre virradó éjszaka – írja a BBC.Timur Tkacsenko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője arról számolt be, hogy a „jelentős számú” áldozat között gyerekek is voltak. „Az ellenség ismét szándékosan lakóövezeteket vesz célba, és civileket öl” – jelentette ki.Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere a Kijev elleni „legnagyobb támadásnak” nevezte a csapássorozatot, amelyet az orosz haderő drónokkal és rakétákkal hajtott végre. Elmondása szerint egy mentőállomás is megsérült, és pénteket gyásznapnak nyilvánította.Bár a korábbi támadások során előfordult, hogy több ember vesztette életét, a BBC szerint az oroszok most vetették be a legtöbb fegyvert Kijev ellen, és a csapások a város nagyon nagy részét érintették.A támadásra Volodimir Zelenszkij már szerdán figyelmeztetett, ezért több városrészt is evakuáltak.A támadás után Moszkva azt állította, hogy fegyveres erői az ukrán katonai létesítményeket célozták, megtorlásul az orosz polgári infrastruktúra elleni támadásokért.Ukrajna ezután azzal vádolta Oroszországot, hogy polgári területeket vesz célba, és kijelentette, hogy helytelen lenne egyenlőségjelet tenni az „agresszor” és az „önmagát védő ország” cselekedetei közé.Nyitókép: AFP / Roman Pilipey
Húsz halottja és kilencven sebesültje van a Kijevet ért orosz támadásnak
Az ukránok szerint az oroszok szándékosan lakóövezeteket vettek célba.













