Louis Theroux podcastjének vendége volt Cara Delevigne, aki megnyílt múltbéli drogproblémáiról és újdonsült józanságáról.

Ezek mellett viszont egy olyan információt is elejtett a beszélgetés során, ami bár a pletyka szintjén már bejárta a sajtót évekkel ezelőtt, ezidáig nem lehetett tudni, igaz-e vagy sem. A nyíltan leszbikus modell ugyanis elárulta, hogy Amber Heard és Johnny Depp meglehetősen botrányos válása idején ő és a színésznő romantikus viszonyba keveredtek egymással.

Nem Delevigne volt az egyetlen, akihez a színésznő közel került akkoriban

A témát az újságíró vezette fel azzal, hogy úgy tudja, annak idején Depp féltékeny volt Delevigne és Heard szoros kapcsolatára, mikor a London Fields című thrillert forgatták 2017 környékén.

Szerintem akkoriban eléggé eluralkodott rajta [Deppen – a szerk.] a féltékenység. Pedig abban az időszakban semmi nem történt köztünk. Viszont a válásuk után már igen