A férfi azt nem ismerte el, hogy szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedett.

Több mint három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett egy 69 éves csengeri autós az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán a napokban. Budapest felé tartott, amikor Bátaszék térségében – az alagutaknál zajló útkarbantartás miatt kihelyezett terelésnél – a kötelező haladási irányt jelző tábla jelzése ellenére behajtott a terelésbe.

A Tolnai megyei rendőrség az estről egy videót is posztolt:

A férfi elismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a kötelező haladási irányt jelző táblát. Emiatt 78 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki rá, valamint négy közlekedési előéleti pontot kapott.

A rendőrség azt írta, hogy a sofőr azt azonban nem ismerte el, hogy szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedett. Elmondása szerint a terelés jelzése nem volt egyértelmű, ezért kezdetben nem is értette, hogyan került a menetiránnyal szembe.