A Magyar-kormány visszaállította az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános elérhetőségét, így a kiadott építési engedélyekhez tartozó tervek ismét néhány kattintással elérhetők online – közölte szerda esti Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki a tervet még június elején jelentette be.Lázár János 2024 augusztusában döntött úgy, hogy megszünteti az ÉTDR-t, azaz az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános felületét, amely lehetővé tette, hogy bárki megtekinthesse az építési engedélyek mögött álló terveket.„A cél egyértelmű volt: az online térben is minél erősebb titokfalat húzni a kíváncsiskodó szemek elé a kastélytulajdonosok érdekében” – írta Vitézy. https://hvg.hu/kkv/20260531_lazar-janos-batidai-vadaszkastely-nyereseg-2025Hozzátette: Lázár döntése „tökéletes példája volt annak, hogy milyen az, amikor néhány magánember akarata teljesen felülírja a közérdeket, a miniszter pedig visszaél a hatalmával”. A miniszter úgy fogalmazott: „A hatalmi gőg addigra már annyira elhatalmasodott a tárcán, hogy a vonatkozó kormányrendelethez indoklásként mindössze annyit fűztek hozzá:„A kormányrendelet szerinti módosítás célja az építésügyi hatósági eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) tájékoztatási felületének megszüntetése.”A közlekedési és beruházási miniszter szerint az új kormány a kastélytulajdonosok helyett a közérdeket kívánja képviselni.
Lázár megszüntette, Vitézy visszaállítja: ismét nyilvános az online építéshatósági rendszer
A miniszter szerint elődje az online térben is minél erősebb titokfalat húzni a kíváncsiskodó szemek elé a kastélytulajdonosok érdekében.








